2023. január 7.
Ismét eltelt egy év, a zenei oldalak összegeznek és számot vetnek az elmúlt 12 hónap történéseiről, megjelenéseiről, meg bármi egyéb olyan dologról, amikre érdemes volt odafigyelni. Mielőtt mi is felrántanánk a listázós gatyánkat és le se vetnénk azt január végéig (ez nem túl higiénikus ugyebár), úgy döntöttünk, hogy most először kicsit tüzetesebben is foglalkozunk 2022 leghangosabb szereplőivel, mégpedig három nagy csoportba szedve ezeket az előadókat és zenekarokat: kezdve azokkal, akik sajnálatos módon hosszabb vagy rövidebb idő után szögre akasztották a hangszereiket, folytatva a sort a mainstream és az underground újra felbukkanó hőseivel, majd zárva a sort a tavalyi évben az első szárnypróbálgatásaikat letudó formációkkal. Mamuszt fel, mályvacukrot a forró csokiba, indul a NuSkull évösszegzője!
Kezdjük kapásból az év legelszontyolítóbb történéseivel: azon túl, hogy több bajtársunk végső nyugalomra lelt, akadtak igencsak meghatározó és színtérformáló zenekarok is, akik úgy döntöttek, hogy „eddig és ne tovább!”
Kicsit élettel telibb tematikával folytatva a sort, többen is a visszatérés mellett döntöttek 2022-ben. Hiába prezentálja a világ napról-napra a legkaotikusabb oldalát, úgy fest, hogy ezeknek a – legtöbbször gorombább zenét játszó – bandáknak pont ez a megfelelő táptalaj az életben maradáshoz. Fontos kiemelni, hogy a szedetbe bekerültek olyan zenekarok is, akik nem terveznek full-time aktivizálódni, viszont időnként egy-egy dal, koncert vagy akár lemez is becsúszhat tőlük – van, akitől bőven egy évtized után először. Ez pedig könnyen adhat okot bizakodásra, vagy legalábbis kellemes múltidézésre.
Októberben négy év kihagyás után adott újra pár headliner bulit a Tóth Gergő vezette kultikus metalzenekar. Ezen felbuzdulva a banda egy lemeznyi új dal elkészültéről is lehúzta a leplet, amik közül egyet már meg is hallgathattunk. Bár a Ric$Castban határozottan leszögezték, hogy szó sincs semmi visszatérésről, de nem zárják ki annak esélyét, hogy néha napján birtokba vegyék a színpadot, ha érzik a lábukban a bugit. Ez bőven több a semminél, egy szavunk sem lehet!
Egy másik rég eltemetett zenekart is újra köszönthettünk tavaly, azzal a különbséggel, hogy Jakab Zoliék maradni is szeretnének: új EP, egy időközben 2023-ra tolódott koncert, és ki tudja még, mi minden. Amíg a hagyományos, egymás nyakába borulós hácés örömünnepre várunk, le is pöröghet a banda első friss szerzeménye 13 év után.
A Kéményes Péter (Dreadwolf stb.) és Pencs Tamás (Glasskey stb.) nevével fémjelzett Bury What’s Left afféle fantomzenekar, ami időközönként hallat magáról, aztán ugyanúgy hibernációban tölti tovább az idejét. Tavaly szerencsére az első eset érvényesült, kaptunk egy Fit For an Autopsyba mártott, szomorkodós deathcore-ba forduló tételt, meg jó pár hónapra rá egy tesztoszteronnal szétpumpált Crossfaith-nótát is. Most már csak ugyanezt a pálfordulást (és aktivitást) akarjuk látni a Bagzó Macskáktól is, és befogjuk!
Mindig mondom, hogy nem lehet elég stoner/doom-banda Magyarországon. Nem hinném, hogy a budapesti Dope Valley pont ennek hatására tért vissza, de itt vannak és ez a lényeg! Kaptunk tőlük új kislemezt, pörögnek a koncertek, cigi nem aludhat ki, amíg velünk maradnak a rókerek! Bocsi.
Valószínűleg minden versenyző közül a Dungaree volt a legkevésbé eltűnve. De azért el volt. A lényeg, hogy a szegedi/budapesti banda leheletnyi szusszanás után újult erővel – és újra László Gergely alapító énekessel – szántja fel zsíros riffjeivel a színpadokat. Ez a folyamat december elején megindult, és bízzunk benne, hogy mostantól már megállíthatatlan is lesz.
Mondhatni a semmiből bukkant elő a két éve csaknem a semmibe szertefoszló Harmed legénysége. Magyarország talán legkézenfekvőbb bandája, ha a zajos, ipari nu metalcore-ról van szó, nyomokban kicserélt tagsággal rúgta ránk az ajtót, és le is szállította az első nagylemezét, ami talán a tavalyi hazai termés egyik, ha nem a legexperimentálisabb cucca lett. Légyszi, ne tűnjetek el többet így szó nélkül!
Újjáalakult még az ország talán leginkább „intelligensen anyázó” zenekara, a Kozmosz is. A srácok már le is nyomtak egy-két bulit, és készül egy új EP is, amiről már hallhattunk pár dalt (1, 2), viszont még mindig senki nem tudja, mikor érkezik a cucc. A tűpontos, égető rendszerkritikát persze nem lehet siettetni, még akkor sem, ha az ország szinte minden egyes napjáról írhatnának egy dalt a fiúk, annyira magas a levegő bullshit-koncentrátuma.
Három év után porolta le magát a szegedi Mirror Twin, hogy újra angol nyelvre váltva ontsa magából a keservesebbnél keservesebb emo/grunge-nótákat. Kaptunk is a régi minőséggel operáló új dalt, plusz a friss felállású banda tavasszal az aurórás szomorkodófesztet is megjárta. Most már tényleg csak egy nagyobb kaliberű kiadványt szeretnénk tőlük, nem kérünk sokat, ugye?
Igenis vannak még olyan hazai bandák, akik nem ülnek fel annak a hantának, hogy nem lehet szívből nyomni a 2010-es évek metalcore-ját. Ilyen a tetszhalott állapotból feltámadó PFABD is, akik egy új énekessel és profi sounddal dobták ránk hatszámos kislemezüket, rögtön az év elején. Ős-Parkway‘-fanoknak kötelező, mindenki másnak erősen ajánlott a srácok munkássága!
Mi itt a NuSkullnál igencsak nagy figyelmet szentelünk az új jövevényeknek, az ifjú titánoknak, a friss húsoknak, elég csak ugye a nevünkben lévő szójátékra gondolni. Hisszük, hogy igenis ki kell pucolni a bepókhálósodott hallójáratokat, amiket ugyanaz az öt banda ugyanaz a három lemeze tett ilyenné (nehéz küldetés ez, de valakinek meg kell tenni). Így hát hoztunk is egy csokorra való előadót, akikre még érdemes lesz odafigyelni a jövőben, ugyanis egytől-egyig kiváló minőségben képviselik a hazai színteret. Itt sem árt kiemelni, hogy több zenekar kezdeti mozgolódásai már bőven visszanyúlnak 2022 előttre, alább viszont azokat szedtük össze, akik tavaly jelentették meg első hanganyagukat. Ezen kívül megannyi jól bejáratott arc tűnhet fel, akik csak még pikánsabbá teszik a debütáló formációkat, plusz az „ifjú” jelzőt sem kell minden esetben szó szerint venni: faterkor ide vagy oda, van még új a sérvkötő alatt.
Iamyank a hazai zenei élet egyik legsokoldalúbb figurája, szinte soha sem lehet előre kiszámítani, mibe fog épp bele. Így volt ez legújabb poszt-metal projektjével, az All Machines Will Faillel is, ahol olyan neves zenészekkel karöltve tolja a keserves, amenrai súlyzást, mint Mohácsi Matyi (The Idoru, Shell Beach, Trillion stb.) és Kocsis Máté (The Idoru, Ghostchant stb.). A trió már a feltűnése után nem sokkal le is szállította az első hanganyagát, és bár Iamyank állítása szerint pusztán az adott élethelyzetétől függ egy-egy projektjének a jövője, mi azért jócskán bírnánk még hallgatni efféle taktusokat.
Covid-ihlette lemezekről már hallottunk (nem is keveset), na de a konkrét járványhelyzet okozta kétségbeesésből eredeztethető zenekarról aligha. Márpedig az Auraleak pontosan így fogant meg, mondhatni öltött szupergrupp formát. Az elektronikával kacérkodó alter-metal brigád azóta már fellépett több helyen, beleértve a 2022-es Fekete Zajt is. Kíváncsian várjuk, hogy vajon a direkt pandémia elmúlásával is lesz-e ihletforrás a továbbiakban a zenekar számára.
Mi lehet annál jobb, ha valaki ténylegesen zenét tanul, és aztán ezt próbálja kamatoztatni? Minden bizonnyal az, ha ezt egy progos, popos, intelligens, de könnyedén befogadható formában teszi. A CairoStone pont ilyen, a nyáron debütált bemutatkozó EP-jük meg simán betalálhat azoknak, akiknek az Antares zenéje mondjuk kicsit szabados vagy kallódó.
nemecsek– és Inhumen-tagok nyers, koszos poszt-hardcore-t nyomnak? Hol írjam alá? A Cross Joint Crash is ledobta az atomot már tavasszal, és nem sok zenekarnak áll jól a kétnyelvűség, de ezek a srácok valahogy nagyon jól beletenyereltek a Kalifornia-Balkán tengelybe. Identitászavartól mentes önazonosság, jöhet még belőle bőven!
Magyarországon még nem igazán volt példa női énekeses deathcore-bandára. Szerencsére tavaly ez is megváltozott, hála a Crowley’s Dealnek! A zene pont azt takarja, ami az első mondatból is lejön: semmi finomkodás, semmi túltolt elektronika vagy szimfonikus betét, csakis a jó öreg csűrdöngölés, breakdown-hegyek, meg egyéb ocsmányságok.
Ha már a női énekkel operáló bandáknál tartunk, a Windhandre hajazó stoner/doom sincs annyira túltolva kis hazánkban. Az EndrE ezt a lyukat igyekszik befoltozni, a nevük és bármilyen valódi személy közötti egyezés pedig még mindig csupán a véletlen műve.
A hazai hardcore és metal prominens alakjaiból verbuválódott Fleshprison sem a nyakatekert megoldások híve, viszont nem is várjuk ezt el tőlük. Ellenben gyors, súlyos és zsigeri zenéjükre nem lehet nem megőrülni, az élő fellépéseik meg már most sem feltétlen életbiztosítások. Tehát egy szóval: imádjuk!
A Hitori egy pop punk-zenekarok tagjaiból verbuválódott midwest emo-zenekar. És mivel ezek a műfajok nagyjából kéz a kézben járnak, ezért nem volt kérdés, hogy a srácok bemutatkozása iszonyat hangulatos lesz. Három szótag, három zenész, három dal, jó lenne ebből kicsit több is. Mármint dalból.
Annak ellenére, hogy jelen esetben az előadó neve és a debütlemezének címe egybeolvasva ad ki egy értelmes frázist, maradjunk annyiban, hogy a nís bőgőse, Máris Viktor – vagyis Nárcisz – a Hozzánk Méltó, az ő több mint egy évtizedig munkált albuma pedig a Távolság. Ha már ebből a szójátékból kikövetkeztetted, hogy itt bizony nem éppen egyszerű dalszerkezetekre lehet számítani, akkor jó úton haladsz.
Ismét egy banda, aminek a tagjai ismerősek lehetnek: az Informer nagy része a pár éve földbe állt Show Your Otherside-ból szegődött össze újra, hogy core-ba fojtott pop punk helyett egy kissé morcosabb irányt vegyenek. Az új zenekarban bő kézzel merítenek a rájuk éppen hatással levő előadók munkásságából, ez a szeptemberben megjelent első nagylemezükön is hallatszik. A Dark Ceremonyról pedig lerí, hogy a srácok bizony maradni terveznek.
Magyar-kanadai poszt-hardcore/indie-zenekarunk se nagyon volt még, szerencsére most már van! A Kung Fu Kites bár nem túl bőbeszédű, de legalább pont annyira hangulatos, lebegős, álmodozós, és ennyi pont elég is.
A névből már kikövetkeztethető, hogy miről is van szó: egy emo duóról, ami pusztán Bianka és Barnabás (Heartlapse) örömzenélése, viszont abból a jobbik fajta. A(z akusztikus) gitár és a női ének kombója egyszerű, de hatásos képet ad, és olyan nincs, hogy valamelyik dal valamelyik sorával ne tudjál azonosulni!
A Győr-Veszprém tengelyen megalakult hardcore punk/emo-szupergrupp, az Ochra mondhatni egy elég érdekes kakukktojás. A többek között FLB-, Fojtás-, Zyklonfilter-tagokból összeállt banda amilyen hirtelen tűnt fel és szállította le bemutatkozását, olyan hirtelen el is köszönt, a debütlemezt egyben búcsúkiadvánnyá is téve. Gyorsan jött, gyorsan ment, de legalább közben is rohadt sebesen szaggatta a sebeket.
Már pont le akartam írni, hogy ha a Palánta az ‘Államok keleti partján született volna meg, akkor biztos főoldalon számolt volna be róluk a Brooklyn Vegan, amikor láttam, hogy konkrétan nem más, mint a Pitchfork írt róluk. Egydemós hazai zenekarnál ez nem egy rossz ajánlólevél. A kvintett egyébként egy nagyon zajos, nagyon pszichedelikus punkszerűséget játszik, amit én nagyjából úgy írnék le, hogy ilyen lenne a VHK, ha a Vittula mosdójában alakult volna meg. Mi nem igazán tudtunk betelni ezzel az energiakáosszal, hát ti?
Nem tudom, hogy lehet, hogy a Heartlapse maximális fordulatszámon üzemel, és közben már a második tagja tűnik fel egy másik formációban is. Ezúttal a dobos, Egyed Peti állt össze a másik Petivel és Bálinttal a Cielo Dive és a Belt Capricorn Starts Here soraiból, hogy instrumentális math rockot toljanak. Idén színpadra is kívánják vinni a produkciót, és nehezen tudok elképzelni kellemesebb hétköznap esti programot, mint egy szűkös klubban, egy pohár valamivel a kézben csodálni a csavaros és kibogarászhatatlan témák garmadáját.
A többek közt az afewyearslater, a The Ocean Front és a Tragic tagjaiból alakult Sharin’ nemcsak, hogy honosította a dreamo fogalmát, de alá is támasztja azt kislemezzel, koncertekkel, minden földi jóval. Kellenek is ezek a cipőbámulós bandák, remélhetőleg sokáig velünk is maradnak!
Nem sok (hagyományos) death metal-banda bukkant fel tavaly itthon, de a The Aphotic Strain méltón képviseli a műfajt: az újak közül is igen zsenge korú zenekar a groove-os halálmetaljával és a szektás, okkult tematikájával üde színfoltja lehet a továbbiakban az itthon is egyre nagyobb tömegeket megmozgató stílusnak.
Na, tessék, kellett nekem itt hisztiznem: itt is van még egy kriptaszökevény! Mondjuk a Tomb Portal inkább black metal, mint death, de jócskán merít mindkét stílus sajátosságából, igazi nyers, zavaros, áthatolhatatlan sötétséget áraszt magából. Szutykos téli napokra teljesen ideális a kétszámos demójuk, de ha tavaszra se múlna el a befordulás, természetesen akkor is elő lehet majd túrni.
A fiatal zenekarok (és en bloc a gitárzenét hallgató fiatal arcok) körében igen népszerű manapság ez a harapós, acsarkodós, agresszív nu metalba fojtott metalcore/hardcore-keverék. Ezt kívánja átadni zenéjével a Verticals is, akik már most akkorát mennek, hogy egyenesen a The Southern Oracle énekese featel a dalukban. Bárhova is vezessen ezután a fiúk útja, mi ott akarunk lenni, és követni azt.
Ha itthon tényező lett volna a MySpace, az ott felcseperedett ‘core-bandák revival hullámjának egészen biztosan a Wires lenne a húzóneve. Fékezhetetlen, sötét, zajos, mégis dallamos és a hallójáratokból kivakarhatatlan zenét tolnak a fiúk, súlyos mondanivalóval karöltve. Javasolnék egy közös bulit az Informerrel és a Verticalsszel, hogy mindenki lássa, mire is képes a következő generáció, és hogy igenis megéri új zenekarokat felfedezni és támogatni őket!
