Szenvedj ugyanúgy, ahogy én – Bury What’s Left-dalpremier

Vannak a hazai undergroundban ilyen-olyan fantomzenekarok, amik gyakorlatilag nem is működnek aktívan, csak úgy felbukkannak néha, kidobnak egy dalt, esetleg lejátszanak egy koncertet, aztán megint eltűnnek és feledésbe merülnek akár évekre. Ilyen többek között a Bury What’s Left is, Kéményes Péter énekes (Dreadwolf) és Pencs Tamás gitáros-producer (Glasskey, Absent Distance) közös projektje, ami ma négy év után premierez nálunk egy új dalt. A címe annyi, hogy Suffer.

A szám több szempontból is váltás a zenekar számára: míg a régebbi anyagokat leginkább a dallamos hardcore ihlette, itt most inkább a Fit for an Autopsy keserves deathcore-jának hatása érezhető. Míg a hangszerelés az eddiginél gorombább lett, addig Kéményes elkezdett tiszta vokálokkal kísérletezni, amik egyébként eléggé az FFAA-s Joe Badolato témáit idézik. Mindemellett ez az első olyan Bury What’s Left-dal, amiben basszusgitáron Kelemen János (Glasskey, Sleepless, Eagle Has Landed stb.) is játszik. (Ettől függetlenül hivatalosan az eddigi basszer, Csarnai Gergő is ugyanúgy marad a zenekar tagja.)

Peti amúgy ezt mondja a dalról:

4 év és egy kis pihenés után újra úgy éreztük, hogy van mondanivaló, ami miatt gitárt és mikrofont kéne ragadni. A „Suffer” című dalunk az ártatlan emberek szenvedéséről szól. Egy olyan világ jött el (vagy volt már itt nagyon régóta, csak most lett túl közeli a fájdalom), ahol megint az ártatlanok szenvednek, megint mások döntései miatt halnak meg és élnek reménytelen életet azok, akik nem tehetnek róla. Sajnos úgy érezzük, ez még csak a kezdet, és valami sokkal rosszabb felé tartunk.

A folytatást illetően nem nagyon vannak tervei a bandának, azt mondják, hogy ha újra kikívánkozik belőlük valami, akkor megcsinálják és kiadják, ha meg nem, hát nem. Majd kiderül. Addig is itt a Suffer: