Zenesulis rock, nem csak zenesulisoknak – CairoStone-kislemezpremier

Első kislemezével debütál ma itt a NuSkullon a budapesti CairoStone zenekar, akik a prog rock és a pop közötti híd keresését tűzték ki célul, valahogy úgy, mint a zseniális Antares, csak kicsit más eszköztárral, kevésbé játékos, over-the-top módon. A zenekar két éve alakult, de csak idén tavasszal hallattak magukról először, eddig egyetlen klipjük jelent meg, ami már a mostani Pilgrim’s Path EP előzetese volt. A srácok zenéje mondhatni tipikus zenesulis rock, de egyáltalán nem csak zenesulisoknak – ezt Berecz Flórián énekes így összegzi:

A zenekar nagyrészt a Kőbányai Zenei Stúdióból származó ismeretségek nyomán alakult 2020 nyarán, azzal a céllal, hogy modern, sajátos, de nem öncélú rockzenét játsszon. Szerettük volna szélesebb réteg által befogadhatóvá tenni a zenénket, ugyanakkor megtartani olyan érdekes megoldásokat, amik a progresszívabb irányzatok kedvelőinek is hívogatóak lehetnek.

Flórián egyébként már ismerős lehet néhányaknak, mint a tavaly újjáalakult Godknows új frontembere, míg a ritmusszekció, vagyis Csobán Bence dobos és Farkas Krisztián basszer a The Tumor Called Marlában játszott együtt régebben – utóbbi egyébként eredetileg a kislemez hangmérnöke volt, aztán be is szállt a bandába. A két gitáros pedig János Zsombor és Csány András.

A frontember mesélt a debütáló kislemez születéséről is:

Magánéleti válságokkal és problémákkal tarkított időszak lenyomataként hoztuk létre ezt a kislemezt. Egyenként mindenki beleadta minden felgyülemlett feszültségét, frusztrációját a saját részeibe, ami végül így öltött alakot. A pandémia ebből a szempontból nem igazán volt ránk hatással, mert anélkül is egyűtt töltöttük volna az időnk nagy részét, és már eleve elég sok elképzeléssel, témával ültünk neki az alkotói folyamatoknak. A cím is ezt próbálja tükrözni, mivel mindegyikőnknek a közösség ellenére voltak egyéni küzdelmei saját magával.

És az öt dalról külön-külön is:

Time’s Over

Ez az egyik – ha nem az – első szám volt, amit egyűtt írtunk, ezért gondoltam, hogy valami pozitív, ösztönző szöveggel látom el. Lényegében a halogatás és a „ráérünk arra még” felfogás ellen emel szót, megpróbál cselekvésre ösztönözni.

Of Doubts…

A mindennapi vivódásokról szól, amikor az ember egyszerűen túlgondol mindent és túl mélyen a saját gondolatai hatása alatt van, ezért már nem tudja eldönteni azt sem, hogy a félelmei, gondolatai vélt vagy valós alapokon nyugszanak-e. A kételyek mindenesetre biztosak, innen ered a cím is.

Flipside

Itt inkább a társadalomkritikus hang érvényesül. Tulajdonképpen a közösségi médiában tapasztalható látszatkeltéssel és azok elkövetőivel megy szembe és próbál a refrénben egy nem túl fényes kilátást bemutatni nekik. Nyilván akire vonatkozik, valószínűleg nem fogja meghallgatni, de fontosnak tartottam, hogy ezt a témát is elővegyük már rögtön az elején, mert nagyon zavaró jelenség.

Dancing On Ashes

Az első kiadott és egyben klippel rendelkező számunk. Egy olyan élethelyzetet ír le, amikor az embernek tulajdonképpen a gyermekkora és azzal egyűtt az általa addig ismert világ nagy része összedől, de abba még egy kicsit kapaszkodna. A cím már eleve egy kettősséget rejt, ami inkább a fájdalom fele fordul, de valahol a kényszer által fellelhető benne a kiút is (ami ettől talán még sötétebbnek tűnik). A klip is igyekszik egy csavarral egy képzelt, dühvel és keserűséggel átitatott helyzetet bemutatni, ahol a főhős saját fejében játszadozik a helyzetből való szabadulással, miközben még görcsösen ragaszkodik is ahhoz.

Heavenward

Ez a legszemélyesebb dal a kislemezen, mivel édesanyám elvesztése után úgy éreztem, hogy valamilyen formába kell öntenem azt az élethelyzetet. A többiek egy olyan alapot szolgáltattak ehhez, ami nagyon jól kifejezi az egész érzelmi hullámvasutat, amire az ember ilyenkor felszáll. Vannak részek, amelyek neki szólnak, vannak ahol csak leírom, hogy éppen mit érzek, és a refrén mintegy összefoglalásaként funkcionál a szövegnek, vágyakkal és kívánságokkal töltve.

A CairoStone következő koncertjei:

június 5. – Székesfehérvár, Nyolcas Műhely (Yippi feszt 2022 + Fish!, The Hellfreaks, Polytrip, The Royal Freak Out)
június 10. – Budapest, Analog Music Hall (+ World So Weird, Black Mongo)

Alább pedig az EP streamje, ami négy szöveges videóból és a Dancing On Ashes klipjéből áll. Utóbbi dal már a Spotin is elérhető, a többi hamarosan érkezik.