A boldogsághormonok népirtása – Hazai visszapillantózás #1

2022-ben is annyi volt itthon az új zenei megjelenés, hogy esélytelen valós időben mindent lekövetni, tehát a következő hetekben jön néhány olyan cikk, amiben utólag kivesézünk néhány figyelemre méltó anyagot, különösebb ideologizálás vagy tematika nélkül. Azt persze azért lehet sejteni, hogy főleg az underground alsóbb szintjeiről kerülnek ki a célba vett zenekarok, ebben a körben például név szerint a Cross Joint Crash, a Dope Valley, az On Graves, a Tomb Portal és a Mistcavern. És annyi spoilert még elárulunk, hogy jelen cikk az alternatív és grunge-os hatású rockzenéktől elindulva a végére egyre csak keményedik, egészen a black metal különböző lecsapódásaiig.

Cross Joint Crash – Hola Lupa

Műfaj: alternatív rock, poszt-hardcore
Megjelenés: 2022. április 20.
Kiadó: szerzői kiadás
Hossz: 23 perc
Támpont: Shapat Terror, nemecsek, Téveszme

Eger egykoron a hazai hardcore és punk színtér egyik legnagyobb bástyája volt, manapság viszont már nem pörög ott annyira az élet, a Cross Joint Crash viszont újra felhelyezi a radarra a várost a Hola Lupa című bemutatkozó kislemezével. Ez a nyolctételes album különleges helyet foglal el az itthoni produkciók listáján, mivel igazán sajátos stílust épített fel magának a zenekar, amiben az alternatív rock dominál igazán, keveredve a poszt-hardcore agresszív elemeivel és a magyar hardcore punkra jellemző keserűséggel, egyfajta kettősséget kölcsönözve az albumnak. Egyik oldalról ott van például a kaliforniai punkos End of the Melancholy Season, aminek már a címe is jó jel, és valóban kellemes hangulat bontakozik ki bennünk, miközben hallgatjuk, a Tépd le pedig pozitív hozzáállásra bíztat. Másrészről a haragosan borongós Nincs visszaút, vagy a melankolikus és reményvesztett érzést keltő Örökre (és még sorolhatnám) a sötétebb oldalt képviseli. Mindezt olyan patent zenei érzékkel teszik a fiúk, ami nem gyakran tapasztalható a hazai felhozatalt böngészve, főleg ha ennyi stílus képviselteti magát egyetlen anyagon. A stíluselemeket ügyes kézzel keverik, a poszt-hardcore kiszámíthatatlan dühkitörései, a punk dallamos gitár- és sebes dobtémái, valamint az alternatív rock nyelvezete és sajátos atmoszférája egy szép nagy és kifejezetten élvezhető egésszé válik, miközben egyáltalán nincs túlbonyolítva semmi, ez az album két lábbal a földön jár. Legnagyobb erőssége viszont mégis abból ered, hogy annyira emberközeli, ami aztán végképp ritkaságszámba megy. Egyszerű emberi érzések, egyszerű hétköznapi valóság, mintha egy háttérzene lenne a mindennapjainkhoz. Elég csak az Én vagyokot említeni, annyira könnyű azonosulni vele, mint orra esni részegen egy földúton botorkálva kioldódott cipőfűzővel. Végig olyan hatást kelt a lemez, mintha kifejezetten neked írták volna. Neked, aki ide születtél, aki csak a nagyvilág apró lakója, a hátadat nyomó tehertől roskadozva keresed a helyed és néha arra gondolsz reggel, hogy „főzök egy feketét, hajtok egy cigit, talán az erkélyre is kiülök egy kicsit. Hátha rájövök, hogy nem kell ez, tényleg és mindent ledobok magamról végleg.” 9,5/10 (KG)

Dope Valley – Totem

Műfaj: stoner, doom, grunge
Megjelenés: 2022. március 18.
Kiadó: 3789509 Records
Hossz: 13 perc
Támpont: Valley of the Sun, Mudi

A budapesti Dope Valley a harmadik kislemezén sem szakítottak a hagyományokkal: a háromszámos Totem is hozza a fuzzos, komótos riffeket és a hamisítatlan stoner, doom hangulatot, nyakon öntve grunge stíluselemekkel, viszont a hangzás terén hatalmas fejlődésnek lehetünk fültanúi, a Zengőkert Stúdiónak köszönhetően. A kislemez különlegessége abban rejlik, hogy valahogy ennek a triónak sikerült olyan hangulatot teremteni, ami itthon máshol nem igazán tapasztalható a műfajon belül. Hol a sivatagban kocsikázva érezzük magunkat a magas, hipnotikus gitártémáknak hála, hol a louisianai mocsarakban cuppog a bakancsunk, olyat szólnak a fuzzos riffek, Nagy András hangja pedig felteszi a lemezre a koronát. Már az első, Screams című dalban is bizonyítja, hogy tiszta éneklés és öblös, rekedt vokál terén is otthonosan mozog, ráadásul ennél jobban nem is passzolhatna a hangszereléshez. A Cage of Present meglepően visszafogottan indít, apró pengetések, halk, andalító szóló, majd a tétel felénél az erőteljes refrén felfokozza az atmoszférát, megdörrennek a torzított dallamok. Érezhető az összhang a zenekar tagjai közt, szépen kiegészítik egymás játékát, András az ének mellett a gitáron hozza a súlyos és rafkós riffeket, Pongrácz Panka dobos egy lassabb epizód alá is olyan groove-okat szállít, ami magasra feldobja a szerotoninszintet, nem beszélve Mezei Zoltán csavaros basszusmeneteiről. A Cages of Wealth című végjáték már egy összetettebb riffmonstrum, igazán jól építkezik a fent felsorolt elemekből, talán a legjobban sikerült tétel, de a dalszöveg sorai közé olykor beékelt üvöltés valahogy mintha nem találná a helyét. Hangulatfokozásnak rendben lenne, csak mintha még nem tartanánk ott, hogy üvölteni tudnánk, ahhoz még kellene egy kis súly. Mindent egybevetve a Totem többmint jól sikerült, a stílus rajongóinak minden bizonnyal kellemes meglepetést fog okozni, mert minden megvan benne, amiért szeretjük a stoner és grunge stílust. Ez a kislemez is ékes példája annak, hogy miben rejlik a műfaj szépsége, mindezek mellett pedig azt is bizonyítja, hogy érdemes odafigyelni a Dope Valley munkásságára és reméljük, hogy még sokat hallunk róluk. 8/10 (KG)

On Graves – The Grotesque

Műfaj: blackened punk, sludge metal
Megjelenés:
2022. augusztus 6.
Kiadó: Corbata Records
Hossz: 5 perc
Támpont: Havária, Darkthrone

A budapesti On Graves sem ma kezdte a szakmát, a The Grotesque már a negyedik EP a sorban, ha pedig azt is számításba vesszük, hogy 2019 óta aktívak, akkor ez a tény igen nagy elhivatottságról és szorgalomról tesz tanúbizonyságot, még akkor is, ha csak kislemezekről van szó. Az új anyag magában hordozza a blackened punk duó jellemzőit: sötét, nyers, kíméletlen, csakúgy, mint az elődei, viszont minden téren sikerült rátenni még egy lapáttal. A hangzás az eddigi legjobb, mindent sokkal jobban és tisztábban hallani, Máté hangját is, ami ha lehet, még karcosabb, mint volt. Tekintve, hogy a lemez játékideje nem haladja meg az öt percet és mindössze három dalt tartalmaz, a Cut című nyitány rögtön bele is vág a közepébe (és az idegrendszerünkbe is), olyan svunggal, ahogy kell, és már el is kezdődik a boldogsághormonok népirtása, ami nem is áll le egészen a végéig. Ezután viszont már jön is az Orphans egy gyorspüfölő felvezetéssel Márió jóvoltából, így folytatódik a masszív blackened punk vágta, majd amilyen gyorsan kezdődött, véget is ér a dal. A címadó zárótétel tartogat egyedül egy rövid, bólogatós szakaszt a súlyos riffeknek köszönhetően, de ez is csak pár pillanatig tart, az utolsó szó ismét a pusztításé. A tételek struktúrajában nem igazán találunk újdonságot, ami ebben az esetben egyáltalán nem hátrány, inkább előny. Összességében elmondható az On Gravesről, hogy kifejezetten jól áll nekik a nyúlfarknyi játékidő is, csakúgy, mint az eddig kiadott 14-20 perces kislemezek, mert az erősségük a kompromisszummentes, leginkább a Portrayal of Guiltre emlékeztető hentelés. A blackened punk szélsebes gitár- és dobjátéka uralkodik, ebben a műfajban pedig felesleges bármit túlnyújtani, túlgondolni. Nyers, zsigeri, lendületes, letépi az arcod és azzal vág pofán. Várjunk csak, mi?! 10/10 (KG)

Tomb Portal – Tomb Portal (demo)

Műfaj: black metal, death metal
Megjelenés:
2022. június 5.
Kiadó: Bone Chapel Collective
Hossz: 9:20
Támpont: Anticreation

Továbbra is sok kiváló black metal-lemez jelenik meg itthon, melyek a stílusból adódóan még mindig a radar alatt röpködnek főleg a nagyközönség számára, ám nem mehetünk el szó nélkül amellett, hogy jobbnál jobb csapatok kúsznak elő a kriptákból, hol egy ígéretes demót, hol egy barátságtalan kislemezt a felszínre okádva. Előbbire példa a nemrég alakult budapesti Tomb Portal kétszámos bemutatkozása, melynek death metallal is átitatott sírszagára még egy lapáttal rádob az élőben felvett dalok koszossága. Náluk nem volt még semmiféle támpont, se korábbi anyagok, se semmi azt illetően, hogy mégis mire lehet számítani tőlük, de a borítóból már biztos voltam benne, hogy egy black/death féregjárat kellős közepébe kerültem. A tipikus harapós, sodró hangulat mellett sem a lecsupaszított dalszerkezetek, sem a hangzás sincs túlszínezve mindenféle hangulatfokozó elemekkel, elmosódó morajlásokkal, és bár ezek sokat tudnak dobni az összképen, itt valahogy nem hiányoznak. Nincs itt semmi nagy megfejtés, csak a nyers erőszak, itt-ott kaparós riffekkel megkínálva. Nem is kell ennél több, ha csak egy pillanatra el akarsz merülni az éjsötét kripták dermesztő magányában. Erről a két dalról többet nem is nagyon lehet írni, inkább hallgasd meg, hogy merrefelé tart mostanában a hazai színtér. 8/10 (Simon)

Mistcavern – Into Twilight

Műfaj: black metal
Megjelenés:
2022. április 15.
Kiadó: Iron Bonehead Productions
Hossz: 25:41
Támpont: Burzum, Emperor, Satyricon

Még egy kiváló lemez a fekete oldalról: a Mistcavern a pár évvel ezelőtti bemutatkozó demóját követő első “rendes” anyaga, az Into Twilight szinte egy teljes időutazással felérő élménnyel hozza a skandináv black metal második hullámának legjobb pillanatait. Sok mindent nem változtattak a debüthöz képest, a hangzás egy kissé sejtelmesebb és erősebb lett, de ami a legfontosabb, hogy a dalok egyész egyszerűen jobbak lettek, karakteresebbek és kevésbbé kiszámíthatóak. Na, itt már mindent beborít a billentyűk homályos játéka, és főleg ebből táplálkozik az éjfekete, ideglelős hangulat. Az utóbbi időkben itthonról nem is hallottam ennyire maszatolós, fátyolos anyagot, tulajdonképpen mindent betemet és összeken az a fekete massza, mely a szintikből árad, mindemellett nem lesz monoton és túljátszott az anyag, mert a dalok eltérő struktúrája sajátos lüktetést ad a lemeznek, hol egy középtempós rész, hol egy felpörgött blastbeat formájában. Néhol a korai Burzum és Emperor munkássága jelenik meg, egy másik pillanatban már a Satyricon hangulata tombol, és ha ilyen nevek előkerülnek, ott bizony zeneileg nem sok gond lehet. Az ének háttérbe tolt, faszán túlvisszangzott felvétele pont úgy szól, ahogy egy ilyen anyagon kell. Nem is csoda, hogy a német Iron Bonehead kiadó úgy csapott le a zenekarra, mint a gyöngytyúk a takonyra, kíváncsi vagyok, hogy ezek után egy teljes lemezen hogy szerepelnek a srácok, mert az idei anyag több mint biztató. 8,5/10 (Simon)