Támogass egy magyar csapat által készített hardcore punk dokumentumfilmet!

Névtelen

A Budapesti Metropolitan Egyetem Kommunikációs és Művészeti Karának hallgatói közül páran nagy fába vágták a fejszéjüket: az idén diplomafilmjüket készítő hallgatók közül egy kis csapat arra vállalkozott, hogy a magyar hardcore punkról, a hazai szubkultúráról készítsen egy dokumentumfilmet, annak minden sztereotípiájával, de lehetőleg minél hitelesebb tálalásban. A fiúk jelentős célja, hogy a személyes bemutatással azok számára is közelebb hozzák a műfajt, akik előítélettel élnek iránta. A készítők szerint a filmjük nem csak a hardcore-ról szól, hanem különböző fontos értékeket is kiemelten tárgyal (amelyek a szubkultúrának, valamint a hardcore punk szöveges témavilágának szerves részét képezik), ilyenek például a csapat szerint a “barátság, az összetartás, az előítéletek leküzdése és a pozitív és előremutató gondolkozás.” A csapatot hat tag alkotja, de a Hardcore Dokumentumfilm költségei fedezésének egy részéhez az emberekhez kellett, hogy forduljanak, ezek a a kiadások leginkább a különböző filmes eszközök bérlését teszik ki. Ugyan a Metropolitan Egyetem fedezi a költségek egy részét, de a film elkészültéhez további tőkére van a fiatal filmkészítőknek szüksége, amelyhez a Ti támogatásaitokat is kérik egy indiegogo kampány keretében. A hallgatók többek között ott voltak a Mezei Gábor megsegítésére megszervezett Jótékonysági Punkesten is, ahol ugyancsak filmeztek, ezek a részletek pedig a dokumentumfilm fontos részét fogják képezni, amely egyébiránt már hónapok óta a tervező- és munkaasztalon van. Ha tehetitek, akkor támogassátok akár egy minimális összeggel is a kezdeményezést és a hallgatók munkáját, hogy elkészülhessen a film! Ha csak egy megosztással is, de szenteljetek időt ennek a mondhatni jelenleg hiánypótló alkotásnak, amely a kortárs hardcore punk színtérről egy jó lenyomatot tudna adni nem csak a színtér, de a külső szemeknek számára is.

Kattints:

Hardcore Dokumentumfilm indiegogo kampány