My Plague: dalpremier Csihar Attilával az Igor közelgő első nagylemezéről

Nem sok olyan banda lehet az országban, amelyik 28 év aktív működés alatt nem adott ki egyetlen nagylemezt sem, de hamarosan eggyel kevesebb lesz. A ’96-ban alakult Igor ugyanis pont ennyi idő – és három EP – után szánta rá magát, hogy összetákoljon egy teljes albumot, ami nemes egyszerűséggel a zenekar nevét viseli, és most májusban lát napvilágot. Előzetesnek pedig itt is van róla egy klipes szám, amiben nem kisebb név vendégeskedik, mint Csihar Attila (Mayhem, Tormentor stb.).

A trió tagjai (Szabó Márton – gitár, ének, Szabó Péter – basszusgitár, Ördög Gábor – dob) egyébként maguk is közismert arcok underground körökben, többek olyan zenekarokból lehetnek még ismerősek, mint a Haw, a Bridge to Solace, a Havária, vagy a The Devil’s Trade különböző felállásai. Az albumot Szűcs Szabolcs (Choke City, Superbutt stb.) felügyelete mellett rögzítették a Templom stúdióban, és további közreműködőkkel is jócskán megtűzdelték a nyolc dalt, lásd az alábbi számlistát.

1. NTR
2. Hydra (feat. Ördögné Borika)
3. The Untouchable (feat. Szabó László & Hudák Máté)
4. Ako
5. My Plague (feat. Csihar Attila)
6. Daily Grind (feat. The Devil’s Trade)
7. Petrov (feat. Molnár Péter & Sefcsik Márton)
8. Grossberger

A felvezető klipes dal a My Plague címet kapta, ennek ellenére semmi köze a Slipknothoz, annál több a black metalhoz, nem is csak Csihar miatt, hanem a riffeknek is van egyfajta blackened színezete. Meg hát eleve egy erdőben zajló, fekete-fehér klipről mi más juthatna eszünkbe, mint a black metal?

Az Igor legközelebb május 15-én koncertezik Budapesten a Dopaminban, a német Ancst és a hazai VLKN társaságában, az estén mindhárom banda lemezbemutatózni fog. Az Igor albuma is itt lesz először beszerezhető kazetta és digipak CD formátumokban, a Metal.hu kiadásában, míg a streaming platformokra nagyjából egy hónappal később érkezik az anyag.