2014. május 7.
Tracklist:
01 Chasing Shadows
02 First Day of Spring
03 So Now You Know
04 In and Out of Sight
05 Jealous Sun
06 Falling Star
07 I See You
08 Change Your Mind
09 Mine and Yours
10 Sleepwalk
Műfaj: poszt-punk, shoegaze, pszichedelikus-rock és szintipop
Támpont: Cat's Eyes, Temples, My Bloody Valentine, The Jesus and Mary Chain
Hossz: 51:34
Megjelenés: 2014. május 5.
Kiadó: XL
Webcím: Ugrás a weboldalra
Kifejezetten érdekes zenekar ez a The Horrors. Amilyen szarkasztikusan állt hozzájuk 2007-es debütálásukkor a zenei sajtó, legalább annyira tekerik saját ujjuk köré 2009-es anyaguk óta azt. Szépen elkezdték hasonlítgatni őket a Primal Scream, meg a Radiohead innovációihoz, holott ezek a Tim Burton-filmekbe illő androgünök nem csináltak mást, csupán ügyesen ráeszméltek arra, miként lehet manapság az egyébként tökéletes imidzs mellett zenéjükkel is fenntartani, sőt felfokozni az érdeklődést körülöttük.
A 2011-es Skying lemez megjelenését már erős várakozás előzte meg, a meglepetést ezúttal viszont pont az okozta, hogy Faris Badwanék már nem iktattak be új hangzást, csupán előző anyaguk irányvonalát emelték egy következő szintre. A shoegaze elemek mellé ugyan bekerült egy kis pszichedelikus szédelgés, illetve a szintetizátorokat is merték bátrabban használatba venni, de a dallamvilág, a néhol már frusztrálóan elnyújtott dalszerkezetek bizony egy az egyben, egy sokkal nagyobb szakértelemmel elkészített Primary Colours-ra hajaztak.
A tavalyról idén májusra halasztott negyedik lemezről, a Luminous–ről sem mondhatjuk el, hogy valódi pálfordulás lenne, az viszont most már tényként megállapítható, hogy ez a zenekar lemezről lemezre jobb. A Chasing Shadows nyitótételnek három percig tart valóban elkezdődni, ezzel viszont sikeresen megteremt egy olyan atmoszférát, ami a legnagyobbak sajátja. Csakhogy ez egy teljesen új atmoszféra, a The Horrorsra ezúttal lehet táncolni anélkül, hogy a cipőnket bámulnánk! Előzetes kinyilatkoztatások alapján lehetett ugyan számítani erre a sokkal pozitívabb megszólalásra, viszont ha valaki akkora azt mondja nekem, hogy a My Bloody Valentine helyett néhol már Giorgio Moroder többször eszembe jut majd a dalaikról, azt egészen biztosan körberöhögöm (mondjuk a Jealous Sunban ismét szemtelenül megidézik előbbit is).
A Luminous tehát ismét növeli majd a The Horrorst, ha ilyen király lemezeket készítenek sorjában, akkor azon kezdhetünk siránkozni, hogy sec-perc alatt kinövik a hangulatos klubokat, pedig nincs azoknál jobb hely az ilyen zenét megszólaltatni, hacsaknem egy magányos, egyszemélyes űrkupéban…na jó, a fölösleges esztétizálást inkább hagyjuk meg a többieknek. 9/10