2012. augusztus 6.
Tracklist:
Yellow / Green
1. Yellow Theme (1:45) / Green Theme (4:23)
2. Take My Bones Away (4:59) / Board Up the House (4:33)
3. March to the Sea (3:12) / Mtns. (The Crown & Anchor) (4:17)
4. Little Things (5:03) / Foolsong (2:58)
5. Twinkler (3:17) / Collapse (3:52)
6. Cocainium (5:09) / Psalms Alive (4:09)
7. Back Where I Belong (6:16) / Stretchmarker (3:23)
8. Sea Lungs (3:21) / The Line Between (5:02)
9. Eula (6:48) / If I Forget Thee, Lowcountry (2:42)
A Baroness legújabb lemezét sokan már megjelenése előtt az év metál albumának kiáltották ki – elhamarkodottan. Nem csak azért, mert a két lemezt is magába foglaló Yellow & Green egyértelműen szakít a metál hangzással, hanem mert a John Baizley énekes vezette kontingens minden elszántsága ellenére hiába próbálkozott egy előremutatóbb és saját határaikat feszegető anyag felvételével. Tény, hogy a Yellow & Green valami egészen váratlan és új a Baronesstől és az is igaz, hogy rendkívül gazdag textúrájú, színes gyűjteményről van szó, de talán a túl sok erőfeszítés az oka, hogy mégis egy a végére ellaposodó és semmitmondó album a végeredmény.
Az obligát sludge megjelölést maga mögött hagyó Baroness legutóbbi albumával mintha olyan experimentális vizekre hajózott volna, ahonnan csak egy kis ugrás az érzelemdúsabb és többrétegű, legkülönfélébb stílus-elemekben gazdag rock-zenére manapság bármikor ráaggatható poszt-rock jelző. Ez a megjelölés a Yellow & Green esetében azért elkerülhető, mert a lemez meglepően sok helyen merít a stadion-rock hangzásvilágából és a klasszikus rock hagyományaiból, több-kevesebb sikerrel és kreativitással vegyítve ezeket indie és folk elemekkel. Az eredmény: vannak dalok, amelyek egy része sajnos túl sok helyen emlékeztet a Scorpions rádió-barátabb slágereire. Mindennek ellenére, az azért már első hallgatásra kiderül, hogy előfordulnak egyértelműen kiemelkedő dallamszövések és remekül elkapott instrumentális részek is az albumon, még ha pár másodpercesek is. Így a Little Things bevezető egy perce, a Cocainium pszichedelikus szinti-menete, illetve a Sea Lungs és a March to the Sea riffjei adják a lemez egészének gerincét, és nem meglepő módon ezek mindegyike a Yellow-ról kerül ki.
httpvh://www.youtube.com/watch?v=4V0N1x675FQ
Az alapelgondolás és kivitelezés szerint is a két album(fél) közül a Yellow egészét tekintve mozgalmasabb, riff-gazdagabb, míg a Green minden szempontból nyugodtabb, lelassultabb és simább érzetet keltő, bár ez nem szükségszerűen kellene, hogy előidézze a lemez második felének ellaposodását. A Green alatt már világossá válik, hogy a Baroness stílusjátékokkal és dallamvonulatokkal történő kísérletezésének elég kellemetlen vége szakad; a Yellow-t lezáró Eula után nehéz bármi kiemelkedőt találni ezen a részen, sőt, bizonyos számok, például a Board up the House és a Foolsong kifejezetten csalódást okozóak. Fény az éjszakában a lemez végén a The Line Between, mintegy emlékeztetve mindenkit arra, hogy a duplalemeznyi anyag egészére jellemző érzelem alapú megközelítés és dallamosság önmagában nem kell, hogy gátat vessen egy markánsabb hangzás megvalósulásának. Eddigre már a banda érezhető erőlködése, hogy valami újat mutasson, a lemezen található dalok egészen szövevényes, de szórakoztató mintázatát eredményezi, sajnos jó nagy adag izzadságszaggal megtoldva. Persze nem várható el egy 18 számnyi anyagtól, hogy minden pillanata maradéktalanul katarzist váltson ki hallgatójából, és a Yellow & Green minden hozzávaló kritikátlan beleaprítása ellenére sem egy rossz album, de az egészen biztos, hogy aki a Red és a Blue nyomdokain haladó Baronesst keresi, csalódni fog.
5/10
