Friss dalt mutatott közelgő EP-jéről a fővárosi Sharin’

Tavaly tavasszal írtunk először bemutatkozó EP-jük kapcsán a budapesti Sharin’-ről. Az emo/grunge-bandát olyan zenekarok (ex-)tagjai alkotják, mint az afewyearslater, a Lightchaser, vagy épp a Mirror Twin. A srácok nem is gatyáztak sokat, már el is készítették a Neutral kislemezük folytatását Parting Ways címmel, ami július 30-án lát majd napvilágot.

Az anyagról most be is futott az első ízelítő, az Unloose, erről a tagok a Recordernek meséltek:

A dal szövegének és a klip képi világának lényegisége az oldódás, különböző szituációk, emberi kapcsolatok, mentális betegségek, szorongás, feszült élethelyzetek időszakából való távozás, vagy a kioldódás különböző direkt és indirekt módozatokban. A dal gitártémái hosszú ideje Tibi (szólógitár) fiókjában voltak, ezeket sikerült közösen, új ötletekkel egybegyúrva, meghangszerelve egy dallá alkotni a próbáinkon.

A vizuált Barlein Martin készítette, míg a stúdiómunkálatokat, felvételeket Botlik Matyi (The Grenma, Kies) végezte.

A zenekar tavasszal egy miniturné keretein belül kísérte a Petofit és a Satellest, így most egy kis pihi várhat rájuk. Addig is van időnk kellően ronggyá hallgatni ezt a dalt – meg majd a többit is.