DéR – A Mátra szelleme (demo)

Tracklist:

1. Forsaken (7:01)
2. A Pusztulás Hírnöke (10:06)
3. A Mátra Szelleme (6:55)
4. Hatred of the Ancient Woods(7:45)
5. Zord Hegyeim (3:51)

Hossz: 35:38

Kiadó: Native Pride / HVH

Webcím: Ugrás a weboldalra

Dér fn 1. A 0C ° alá lehűlt talajra, tárgyakra apró jégkristályokban lecsapódó párából keletkezett csapadék. 2. irod Az őszülő haj (színe).
/Magyar Értelmező Kéziszótár — Akadémia Kiadó, Budapest, 1972/

Azt hiszem tökéletes névválasztás, mely, ha furán is hangzik elsőre, ám mindenképpen jól reprezentálja azt az éjfekete Black metál horizontot, amit Kovács Ádám (Sinn) (Black Arts, Whisper) elképzelt és egyedül meg is valósított. Az ő nevéhez fűződik az egész zenei egység; gitárok, vokál, dobprogram, szövegek, a logó és a borító is.
A csupán 100 példányban napvilágot látott (ez is milyen falsul hangzik, ha egy ennyire sötét és kietlen dologról beszélünk…), mely első hallásra a még gitárcentrikus depresszív Burzum anyagok fanjainak kedvez a magyar scene berkeiből. Itt elsősorban a Filosofemről jól ismert Dunkelheit féle témákra kell gondolni, azt a minőséget megüti és ki is elégíti az egri egyszemélyes formáció.


A hangzás a stílus követelményeinek megfelelő, bár a dobokon még volna mit csiszolni, ám annyira képlékeny ez a műfaj, s annak apró szegmensei, hogy alapjában véve könnyen belefér és átjöhet ezzel vagy e nélkül is a nem túl barátságos koncepció. Már így az elején meg kell említeni az írásos hagyatékokat; a szövegek nem is rosszak, nem is jók… bennük a keseredettség, beletörődés és a mindent átható mizantrópia, melynek szerteágazó kesze-kusza elfagyott ágai, megint csak mind a műfaj már jólismert jellemzői, ha úgy tetszik kliséi, s ugyanez mondható el a gitártémákról is, bár a keserű, rikácsoló dallamokkal egész változatosan játszik el és építi meg a Mátra istentelen oltárát. Na de kicsit mélyedjünk el, mit is takar ez a közel 36 perc napfénygyalázás…

A kezdő tétel egy szomorú tobzódás süppedő lábnyomai, massza, mely a sötétségből a sötétségbe tart, amolyan Burzum, Klage, Blazmeth, Inferi, Hypthermia, Cryfemal féle fekete halál magvetők, s aratók az élet barázdáin…
Lassan sípolva, siratva indít a nem túl sok üdvösséggel és vidámsággal kecsegtető második nóta. A Pusztulás Hírnöke egy velejéig halál járta szépen építkező keserű dal, melyben akadnak tipikus gyors vágtázó részek, ám alapvetően lassú és mogorva öncsonkítás ez. A lassú témák jobban is hangzanak, sokkal penge szántósabbakká lesznek a gépies dobok, még kietlenebbé válik az összkép, mindesetre attól függetlenül, hogy rengeteg jó megoldás és dallam bújuk meg ebben a dalban, kicsit túl hosszú, félő, hogy ha lemegy egymásután háromszor, akkor negyedszerre már nincs élő rajongó/hallgató, haha!
A címadó tétel megint csak süppedve indít, kesergő, kifordult, kiforrt, szinte érezni lehet, ahogy lassan belénk törli éles karmait, se dob, se vokál nem vesz részt az öngyilkosságban (instrumentális), csak kis kesernyés dallamok és a destruktív fekete fémbúgások adják közre, ami néhol pontatlannak tűnik, de a szakavatott hallgató hamar magáénak érezheti és átsiklik ezen, akár a penge a csuklónkon…
Az ezt követő nóta elsőre a régi kicsavart Satyricon-t jutatta eszembe, ám csakhamar ez is beáll a Burzum által már kitaposott ösvényre, és onnan bólogat, leng erre-arra a dallamokkal és megoldásokkal. A Hatred of the Ancient Woods tökéletesen takarni véli azt, ami a címe… azt kapod, amit vársz! A hangzás túl kásássá válik, szinte már nyöszörög, törve lépdes a süppedő önmarcangolásban, bár akad benne pár jól lerakott riff, a begyorsult rész, pedig kicsit népies hangvételű, s ilyenkor sajnálom igazából, hogy miért nem tisztább az egész, ahogy pl. lefektette mindezt a Lengyel Northland. Természetesen ez a bugyogó sötét förtelem, olyan mélyről szakad fel, s olyan nyomasztó értelemmel, hogy már frusztráltan hat, öngyilkosságra inspirál…
A zárás se hoz semmiféle új színt a zsibbasztó lélektelenségbe, ha csak nem azt, hogy ez a legkomplexebb dala a korongnak! Szokásosan lassan vezet fel, melyből gyors váltás csapja a kietlen dallamokat, és itt jól hangzanak a dobok is, együtt lélegzik az egész gyötrelmes gyűlölet, tipikus black metál, mégis nagyon jól eltalált a hangulata, hömpölyög a massza mely eggyé dermed a hangzással, 2:40 körül indul meg az anyag legjobb dallama, fájdalmas szóló a káoszból kikandikálva, el-elfujtva önmagát átadván, meggörnyedvén az ősi törvények és szellemek előtt…

A Mátra sötét erdeinek végtelen mélyén, ahol a magány az egyetlen úr, ahol már nem él ember, ott kísért a Mátra szelleme, a hatalmas hegy vén lelke…


Konklúzió gyanánt: ez egy erős anyag itthonról, a gyűlölet és a sötétség igencsak underground berkeiből, hiánypótló szerepe, pedig az utóbbi ambient féle Burzum dolgok után evidens és találó. Hogy van hova fejlődni az megint csak kétségtelen, s hogy Sinn jó irányba halad az is tagadhatatlan tény. Hogy hol az út vége? Hát nem ott, ahol a fény… haha!

10/ 8 (Burzum destruktivitásán tobzódóknak kötelező! — de mondanom se kell – gondolom, hogy durván réteg zene)

Native Pride Productions / Hét Vezér Haragja / Metal Ör Die Records
c/o Stauderer János
Eger – 3300
Janicsár út 14
Hungary (Europe)
www.nativeprideprod.gportal.hu