Subscribe: végre új dal érkezett!

Ezúttal a Subscribe sem bízta a véletlenre az új album beharangozását, aminek keretein belül ár YouTube-videók sokaságán keresztül nyerhetünk betekintést az új nagylemez felvételeibe, mely még idén tavasszal meg fog jelenni, hivatalosan március 3-án. A This Moment Will Be Soon Gone már elő is rendelhető, de ami fontosabb végre érkezett egy új dal is, amiben a zenekar egy teljesen új irányt mutat meg, egy új szelet önmagukból. A kérdés az, hogy nektek hogy tetszik? Az eredeti premier a Recorder oldalán volt, ahol a lentiekben kertül összefoglalásra az új album:

Bookmarks album megjelenése óta eltelt időben folyamatosan koncertező Subscribe tavaly írta meg az új lemez dalait, melyeket aztán a SuperSize stúdióban rögzítettek. „Zeneileg a korábbinál egységesebb, komplexebb, változatosabb az új anyag. Erősek a verzék és nagyon jól sikerültek a vokálok, énektechnikában pedig új dolgokat vetettem be, amelyek eddig nem voltak rám jellemzőek. Akár azt is mondhatnám, hogy mesélős, dallamos musicalhangulata van az új lemeznek, de nem kell félni, nem váltunk stílust. A This Moment Will Soon Be Gonedalszövegeinek egy részét a személyes életem, egy szerelem és egy szakítás története ihlette. Ezek elég komor, sötét számok lettek, de van azért vidám szöveg is például arról a boldogságról, amit a gitárosunk, Tomi újdonsült apukaként él át”– összegzi az anyagot Csongor Bálint, a Subscribe frontembere. Az itt bemutatásra kerülő Gazing című dalt pedig így kommentálja az énekes: „Az új lemez több dala érint társadalmi jellegű témákat, köztük a Gazing. Ez a szám az internetes közösségek, a durva videók és a virtuális világ okozta elidegenedés jelenségére reagál.”