Sea of Reeds: újabb klipes dal a The Ocean érkező lemezéről

Harmadik ízelítőjét adta ki érkező tizedik nagylemezéről a The Ocean. A német prog/poszt-metalosok új eresztése, a Holocene két hónap múlva, egészen pontosan május 19-én érkezik a Pelagic Records gondozásában, most pedig már hallgatható/nézhető is róla a Sea of Reeds című tétel.

A dal – több más szerzeményükhöz hasonlóan – egy bibliai történetet vesz alapul, ezúttal a Vörös-tenger kettészelését. A közel hatperces trekk egy, a bandához képest is visszafogott, de mély, átvitt jelentéstartalmú videót is kapott. A klipet egyébként a kiadótársuk, az ausztrál Lo! énekes-basszusgitárosa, Adam Shapiro készítette, aki eddig csak a saját zenekarának gyártott mozgóképeket. Ez volt az első alkalom, hogy „idegenben játszott”.

Nincs kizárva, hogy ez a dal – egyéb megkerülhetetlen tételek gyűrűjében – felcsendüljön az idei Fekete Zaj fesztiválon is, ahova első ízben érkezik a banda, hogy a Mátrát is megtöltse a különböző földtörténeti korszakok históriáival.