Nasmith: életjel

A következő tényfeltáró infókkal rukkolt elő Erdős Dani, a Nasmith zenekar basszerosa a banda körüli változásokat illetően:

"Rég adtunk hírt magunkról, de gondoljuk egy páran már tudjátok vagy valami mendemonda eljutott hozzátok, hogy a zenekarban tagcserék történtek! Ágoston Balázs (dob) helyét Szűcs Gergő vette át, akit a Hangyák zenekarból ismerhettek, valamint kisegítette egy ideig régebben a Cadaverest, majd részt vett a Mindcontrol újjáélesztésében is, végül nálunk kötött ki. Szabó Rajmi (ének) helyét Bogdán Benjamin vette át, akit az Iris zenekar koncertjein láthattatok régebben, mellesleg remek csellista növendék is. Továbbá elkezdtünk próbálni egy második énekessel is, ami teljesen új megvilágításba hozta a dolgokat, de erről bővebben hamarosan egy újabb hírcsomagban. Az új számok íródnak, a koncerteken pedig egy már megújult repertoárral állunk ki a színpadra.

Addig is csekkoljátok az új myspace oldalunkat, amit ismét csikasznak köszönhetünk.

Továbbá az a megtiszteltetés érte a zenekart, hogy az Underground Magazin évértékelésében helyet kaptunk a 2010-es év top 20 lemezei közt úgy, hogy 3 magyar korong kapott helyet mindössze, köztük a miénk. Valamint a Metalfestes koncertjeinket is az év emlékezetes pillanatai közé sorolták! Köszönjük a megtiszteltetést!"

A csapat tavalyi nagylemezéről itt olvashatod kritikánkat.

http://www.myspace.com/nasmithband