Mobiljátékot és hozzá illő 8-bites remix EP-t adott ki a Kvelertak

Az már eddig sem volt Ördögtől való húzás (bár nem tudom, ez a kifejezés mennyire állja meg a helyét a rock és metal világban), ha a zenekarok a bevett hagyományokkal szakítva más platformokon is megpróbálták elérni a rajongóikat. Jelen helyzetben gondolok a videojátékokra, azon belül is a mobilos applikációkra. Csak hogy párat kiemeljek, volt Fall Out Boy-féle Flappy Bird-klón, Eddie-s RPG az Iron Maidentől, most pedig a norvég black ‘n’ roll nagyágyú, a Kvelertak is kidobott egy akció-kaland platformjátékot Apple-re és Androidra.

Ez még önmagában nem lenne nagy szám, de természetesen a játékban a csapat dalai csendülnek fel, mégpedig – a videojátékzenék kedvelőinek nagy örömére – 8-bites verzióban. Ezek név szerint a Bråtebrann, a Crack Of Doom, a Discord és a Fanden ta dette hull! – mind a tavalyi Splid nagylemezről. Így az sem meglepő, hogy a játék a Splid: Game of Doom nevet viseli és Ivar Nikolaisen énekest irányítjuk benne, amint a csapattársai nyomába szegődik és megküzd a gonosz Tagholdt szellemével, aki nem mellesleg már feltűnt a Fanden ta dette hull! c. számukban.

A játékot már lehet is tölteni az áruházakból, mutatjuk is hozzá az előzetest, illetve alatta az egész kislemezt: