Deftones: jövőre új lemez!

A Billboard.comnak adott interjújában Chino a Deftones jövőjére is kitért, amiben hozzá is tette, hogy az aktuális turnéjáról hazatérő zenekar a következő hetekben fog hozzá a dalszerzésnek, hogy ha minden jól alakul, ősszel már stúdióba is vonulhassanak, így a soron következő Deftones-nagylemez már a jövő év elején elérhetővé válik. A bejelentés persze maga után vonta a kérdést is, hogy akkor mi lesz az Eros dalcsokrával, amire az volt a válasz, hogy zenekari szinten le kell ülni, és úgy kell meghallgatni, mintha nem is a sajátjuk lenne, hogy lássák, mik azok, amiken adott esetben változtatni kéne, mivel akkor sok olyan érzelem és külső körülmény nyomta rá a bélyegét az egyes dalokra, amik azóta a zenekar szempontjából már vagy nem aktuálisak, vagy megváltoztak. Mindenesetre amikor eljön az ideje, a számukra kedves szerzeményeket meg fogják osztani a rajongókkal, de most mindenképp az új anyagra szeretnének koncentrálni.