A görög Sickening Horror már nevében is erőteljesen utal, kicsavart, megkínzott világára, s a death metál mivoltra. Kulturálisan és történelmileg egyaránt meghatározó Athénból érkezik a betegség, és az első támadásukat 2003-ban indították meg a fényes világ ellen, az alakulásuk után egy évvel. Aztán nagy csend, és végre ez évben kijött a nagylemez, melyre azt hiszem nagyon is érdemes volt várni…
…de erről nem csak én gondolkodom így, hanem a keményebb és technikásabb death metál szerelmesei. A hangzás remek, a külsőségek a konvencióknak megfelelően betegek, de nem primitívek, a zene pedig… nem egyszerű, hanem nagyszerű!
A brutális tömény riffek és agresszív sebesség váltakozik 35 percen keresztül, némi progresszív magömlések is bele-bele szántanak, de itt a progresszív szón, nem a szokványos jelentést értem, hanem valami olyasmit, mely építkező, meghökkentő, váratlan és nagyon sok féle képpen burjánzik. Kicsit hasonló jazzes basszus témák és rövidke záratlan gitárkiállások hallhatóak az első
Carbonized lemezen is, a 91’-es
For The Security-n. Na de a görög srácokat se kell félteni, iszonyat technikai munkát raknak le, melynek nem csak eljátszása előtt borulok térdre, hanem kiagyalása előtt is. Amiről még nem beszéltem, de a
Where Landscapes Bled Backwards szerves része, az az ipari zörejek, samplerek, melyekből egész érdekes dolgokat hoznak ki, és itt-ott feltűnik egy-egy remek megkeseredett szóló és a szintetizátor hangja is ki-kiegészíti a lemezt néhol (sőt egy csak zongora uralta nóta is helyet kapott, az
All Perceived Nothing). Ezek mind nagyon színessé teszik az amúgy ízig-vérig beteg és kemény korongot, nem nagyon engednek leülni, olyan hatást keltenek, mintha a
Fleshrot lassabb őrlő témáit összekevertük volna a
Fleshgore brutális csépelésével, a késői
Morbid Angel embertelen techikájával és felépítésével, s ezt egy kis
Fear Factory-vel bolondítottuk volna (ipari jelleg és zaj munkák) majd az egészet leöntenénk a már fentebb említett korai
Carbonized kísérleti cukormázával… majd beraknánk a sütőbe, a forróság az égik csapna, a szürrealista lázálmok kergetőzni kezdenének.. a négy tagú család az elfogyasztása után már nem ébredne fel többé. Közben lecserélődött a dobos — tudtam meg a kiadójuk oldaláról.
Az ilyen lemezek hallatán mindig elgondolkodom azon, hova tovább? Mi az az irány, amibe még képes az ember fejlődni zeneileg és technika terén. A választ magam sem tudom, és a görög srácok se adnak rá választ (annak ellenére, hogy már szinte
Morbid Angel szinten mozognak), de egy biztos anyagot igen.
100%
