Még idén kijöhet a Glassjaw új albuma

Glassjaw

Idén már kereken 15 éve várjuk, hogy a poszt-hardcore-legenda Glassjaw a 2002-es Worship & Tribute után végre új nagylemezzel jelentkezzen. Azt már jó ideje tudjuk, hogy a Long Island-i banda elkezdett dolgozni a harmadik albumán, de hiába a két évvel ezelőtti első single, hiába a koncerteken sorban játszott új dalok, egész eddig úgy tűnt, hogy az új anyag 2017-ben sem fog megjelenni. Tegnap éjjel azonban megjelent egy lemezadatlap az Amazon.com-on, amely szerint mégis kijöhet még idén a cucc, egészen pontosan december 1-jén, Material Control címmel.

Az azóta törölt oldal szerint a lemezen a következő 12 dal szerepel majd:

  1. New White Extremity
  2. Shira
  3. Citizen
  4. Golgotha
  5. Strange Hours
  6. Bastille Day
  7. Pompeii
  8. Bibleland 6
  9. Closer
  10. My Conscience Weighs a Ton
  11. Material Control
  12. Cut and Run

A banda egyelőre nem kommentálta a hírt, ami mégis futótűzként terjedt végig a nemzetközi rocksajtón, és az is a hitelessége mellette szól, hogy a zenekar épp mostanában kezdett el Material Control feliratú pólókat árulni.

A zenekar részéről a legutóbbi hivatalos infónk az, amit Daryl Palumbo mondott egy még tavaly készült, de csak a napokban közzétett interjúban: a frontember már 2016 végén azt állította, hogy a zenekar új lemeze már teljesen kész és csőre töltve várja a megjelenést, és ha akarnák, akár 48 órán belül ki is tudnák hozni. Nyitott kérdés, hogy akkor miért nem tették meg azóta sem – de ebbe most ne is merüljünk bele.

Palumbo egyébként azt is elmondta, hogy az album nagy részét ő maga, Justin Beck gitáros és a The Dillinger Escape Planből kölcsönvett Billy Rymer dobos hármasban vették fel, de az egyik számban az interjút készítő George Reynolds és a banda ’95-’98 közötti basszere, Ariel Telford is vendégeskednek.

Hogy tényleg kijön-e az új Glassjaw-album december 1-jén, azt valószínűleg csak aznap fogjuk biztosan megtudni, addig viszont itt egy 80 perces friss koncertfelvétel, amelyben nem kevesebb, mint nyolc új, vagy legalábbis lemezen eddig meg nem jelent Glassjaw-számot lehet meghallgatni (setlist a videó YouTube-kommentjei között):