Minden belefér – Fish!-lemezkritika

Tracklist:

1. A huszonötödik óra
2. Számolj hármat
3. Idő van
4. Gyújtsuk fel
5. Kockásinges lányok
6. Ne is figyelj rám
7. Ez is belefér (km. Halász Feri - Depresszió)
8. Lehet az élet
9. Hétmillió
10. Szépen kérlek
11. Amíg ma van
12. Egy perc

Műfaj: poprock vegyesvágott

Hossz: 32:47

Megjelenés: 2015. március 27.

Kiadó: Gold Record

Webcím: Ugrás a weboldalra

Hogyan lehet belefogni egy új Fish!-lemez recenziójába 2016-ban? Az ilyen-olyan formában lassan 17 éve működő fővárosi bandáról az utóbbi egy-másfél évtizedben gyakorlatilag már minden el lett mondva, ami csak elmondható volt: 100% hardpop és billentyűtlenített Faith No More, a házibulik királya és az ELTE bölcsészek kedvence, na meg a megszámlálhatatlan halas szóvicc – ezeket tovább ragozni nem is nagyon érdemes. Inkább az Idő van című új album felütéséhez hasonlóan egyből vessük is bele magunkat a dalfolyamba, amivel Kovács Krisztián és csapata alighanem idén is az év egyik leginkább felvillanyozó anyagát szállította le.

Az alapvető irányvonal most is a szokásos: a Fish! egy nagy megfejtésektől és bármiféle sallangozástól tartózkodó slágergyár, ami minél kerekebb, lényegre törőbb (ebből kifolyólag 3 perc fölé nem is nagyon nyúló) dalokkal operál, viszont e szűk kereteket a srácok a legutóbbi Konzervzene album punkrockos csapásirányához képest ezúttal jóval változatosabb és sokszínűbb dolgokkal töltötték fel. Rögtön a lemezt nyitó A huszonötödik órában előkerül az újdonságnak számító kétlábgép, de a tavaly a Sunsetből kölcsönvett Hámori Dávid dobos hozta metálos húzás mellett nagyobb teret kap a könnyedebb popos vonal is. A múlt nyáron már bemutatott Ne is figyelj rám komolytalanságában hamar a zenekar eddigi legsikeresebb dalává érett, de míg az előző nagy sláger, a Gyere ki a rétre egy ízig-vérig Fish!-dal volt, amit aztán valahogy felkapott egy szélesebb kör is, addig a Ne is figy’ a régebbi követők számára már túlságosan is lufinak érződhet, és ezen az érzésen a rádiók által agyonjátszott Necc remix sem nagyon segít. Annál ellenállhatatlanabb viszont a másik laza dal, a Lehet az élet, ami nagyjából egy, a Kopaszi-gáton elhesszelt napsütéses délután hangulatát eleveníti meg a nappaliban (vagy az irodában, a metrón, bárhol).

Szövegileg ugyancsak sokoldalú az anyag: a lemezcímhez hűen több dalban is előkerül az idő motívuma, de emellett a hagyományos motiválóbb vagy gúnyosan odaszólós darabok között felmerülnek komolyabb, szélesebb témák is, a címadó Idő van például környezetvédelmi töltettel bír, a Hétmillióban meg alighanem a Fish!-életmű első konkrét aktuális közéleti kiszólása hangzik el egy bizonyos negyvenhétezres szám felemlegetésével. Nem hiányoznak a Krisztián szövegeiben gyakran megjelenő önreflexió és a korábbi dalokra való visszautalások sem, és akad ugyan pár céltalanabb tétel is (pl. az említett Ne is figy’, vagy a kötelező vendégszereplésként a Depresszió-frontember Halász Ferit is felvonultató Ez is belefér), de ezeket szerencsére bőven ellensúlyozza a lemez nagy részét átitató frappánsság – ebből a szempontból a csúcs a Kockásinges lányok, ami számtalan parádés szójátékot bevetve tart görbe tükröt a kortárs fővárosi fiatalság-bolondság elé, az pedig különösen poén, hogy e tükörben bizony sokan gyanútlanul és lelkesen szelfizgetnek is.

Az album hangzása különösen a húzósabb tételeknél egészen hűen reprezentálja a Fish!-koncertek energiaszintjét, bár értelemszerűen a színpadra állítva még így is négyzetre emelődik a dalok ereje – így fordulhat elő például az, hogy az elsőre rutinslágernek tűnő Számolj hármat élőben páros lábbal tapossa le az ember fejét. A bulikon már tavaly óta hódító Gyújtsuk fel! ellenben a lemezen is egyértelmű csúcspont, mint ahogy a Szépen kérlek is, ami banda történetének egyszerre leginkább haj- és seggrázáspozitív dala, és egyben azt is fényesen demonstrálja, hogy Binges Zsolti feszes és ízes basszusjátéka milyen sokat is tesz hozzá a Fish!-hangzáshoz. A lemez végén az Amíg ma van kezdő sorai a The Offspring-frontember Dexter Holland stílusjegyeit idézik, maga a dal pedig ugyanabban a három-percben-is-grandiózus hangvételben íródott, mint a csapat eddigi nagylemezeinek a zárótételei. Tökéletes finálé… lehetne, ha nem következne utána még az Egy perc pont ennyi hosszúságú energiabombája, ami hiába baromi erős darab, érzésem szerint valahol a dallista közepe felé elhelyezve sokkal jobban működött volna. És ha már szőrszálat hasogatunk, nem lehet szó nélkül elmenni amellett sem, hogy az egész lemezen mennyire elszaporodtak a “hooóó”-zós hangulatvokálok – ám ami a nyitódalban vagy egy Gyújtsuk felben még végtelenül lelkesítő tud lenni, az az album közepén zsinórban három nótában is elsütve már könnyen elcsépeltté és fárasztóvá válhat. Ja, és hol maradt a Sátán, legyél a csicskám!?

Persze mindezek csak apróságok, összességében az Idő van megint egy baromi könnyen megszerethető anyag, amiben egyszerre megfér a pörgés és a lazulás, a metál és a pop, a komolyság és a poén, a felemelés és a leteremtés, miközben az egész anyagot átjárja az a csak a Fish!-re jellemző hangulat és életérzés is – és mint ilyen, ha tökéletesnek éppen nem is, de a definitív Fish!-lemeznek csont nélkül nevezhető. Aligha van ma itthon olyan zenekar, aminek ennyire sokoldalú és mégis egységes karaktere lenne. 8/10