Drop Dead, Gorgeous – The Hot N’ Heavy

Tracklist:

01. Killing a Classic (3:40)
02. Southern Lovin' (Belle of the Ball) (2:32)
03. Beat the Devil Out of It (2:50)
04. Two Birds, One Stone (3:28)
05. Sue Simmons! Watch Your Mouth (3:36) (km. Joe Brown | A Static Lullaby)
06. Fame (3:16)
07. (The) Internet Killed the Video Star (3:42)
08. Can't Fight Biology (4:00)
09. There's No Business Like Snow Business (2:57)
10. Interlude 1 (1:54)
11. Dirtier Than You Want to Know (3:52)
12. We're Planning, God's Laughing (6:27)

Műfaj: metalcore, emocore

Támpont: A Skylit Drive, In Fear And Faith

Hossz: 39:34

Megjelenés: 2009. június 2.

Kiadó: Suretone Records

Webcím: Ugrás a weboldalra

Drop Dead, Gorgeous egy újabb olyan zenekar, amit nagy divat utálni. Arcátlanul fiatalok, sokat foglalkoznak a külsőségekkel, trendi metalcore zenét játszanak és még sikeresek is. Sokaknak ez már épp elég ahhoz, hogy gyűlöljék őket. Megmondom őszintén, én minden eddigi lemezüket megpróbáltam szeretni, de valahogy mindig felemás érzésekkel fejeztem be a 2006-os In Vogue, vagy épp az egy évre rá kiadott Worse Than a Fairy Tale hallgatását. Ez utóbbival kapcsolatban érdekesnek tartom megjegyezni egyébként, hogy a srácok ma már bánják, hogy annak idején még túl fiatalok voltak ahhoz, hogy szembe merjenek szegülni Ross Robinsonnal, aki több nótát is igen komolyan átírt a felvételek előtt.

Azért persze vannak jó dalaik bőven, nem is egy, de valahogy nekem mindig is hiányzott az egészből egy kis egységesség, az átütő erő. Az időnként gyereksírásos hangon éneklő Danny Stillman nálam valahogy a mérleg pozitív oldalán foglal helyet, gondolom ezzel nem sokan vannak így rajtam kívül. De legalább visz egy kis egyéniséget az egészbe… A csapat új lemezét a fentiek ismeretében nem előzte meg ujjropogtató várakozás a részemről, de amint elindítottam a The Hot N’ Heavy-t, rögtön éreztem, hogy na ez most betalált. A rendkívül egységes és súlyos formában berobbanó nyitány, a Killing a Classic szerencsére nem csak egyszeri csoda, hanem végig sikerül fenntartani az erős színvonalat a szűk háromnegyed órában. Minden hangszer érthető és élvezhető, habár meg nem újítják a srácok a metal zenét mint olyat, de minden kétséget kizáróan egy rendkívül erős dalcsokrot sikerült megírniuk. A Southern Lovin’ (Belle of the Ball) és a Beat the Devil Out of It is az olyan tételek sorát gyarapítja ami rögtön ható méreg, egyszerűen nem lehet ellenállni. A refréneket pedig már szinte elsőre, teljesen ismeretlenül is együtt énekeltem Danny-vel. Annyira fogósra sikeredtek ezek a dallamok, hogy erre tényleg nem mondhat épeszű ember nemet. A negyedikként érkező Two Birds, One Stone az album egyik legslágeresebb, rádióbarát darabja, nyilván nem is véletlen, hogy ehhez forgattak a srácok klipet. Itt megint csak az jutott az eszembe, hogy az ének tényleg sokat fejlődött, amiben Kyle Browning gitáros is szerepet vállal. (Bár a videót elnézve még mindig nehezemre esik a fiatalembert a hallható hanghoz kötnöm.) Az egyike azon refréneknek, amit napokig nem tudtam kiverni a fejemből:

“If I Ever See You Again
And this gun is loaded
You’ll sleep in hell.”

Egyébként lényegében az összes dal a Sex & Drugs téma köré íródott és végig hű marad zeneileg is a korong címéhez. Stillman állítása szerint egyébként Shakespeare munkássága az egyik legfőbb hatás a szövegeire. A Sue Simmons! Watch Your Mouth-ban a Static Lullaby énekese, Joe Brown vendégszerepel. Egyébként ez is nagy kedvenc, a változatosság kedvéért zseniális refrénnel megáldva. Az ezt követő Fame is remekül teljesít, habár itt már fel-felbukkant az önismétlés érzete, de még így is meg tudják venni a hallgatót kilóra. Nagyon jó érzékkel vannak egyébként adagolva a különböző hanghatások és szintibetétek, kellőképp színesítve minden egyes szerzeményt. A (The) Internet Killed The Video Star ismét a legnagyobb favoritok közé tartozik, leginkább a refrénben hallható énektémájának köszönhetően (“I caught you staring it’s not your fault”), de a Can’t Fight Biology kezdését aligha überelheti számomra bármi is, illetve a dal második felében elszabaduló pokol is nagyon oda lett téve! Az Interlude 1 című kétperces instrumentális átkötés megint csak nagy ovációt váltott ki belőlem. Hirtelen oda is kaptam az mp3 lejátszóhoz, attól tartván, hogy behúzta a szalagot, haha. Nagyon jó kis hangulatos, úgymond trippy szám. Utolsóként érkezik a We’re Planning, God’s Laughing, ami egy hosszabb lélegzetvételű mű, amolyan tipikus lezárása a mögöttünk álló 40 percnek. Továbbra sem gondolom, hogy a zsenialitás küszöbén állnának a srácok, de ezzel a 12 dalt tartalmazó csokorral végérvényesen bebizonyították (sok korábbi kétkedőt is az oldalukra állítva), hogy van keresnivalójuk a mai mezőnyben. Sőt! Bátran állítom, hogy az átlagos, vagy épp a középszerű szint felett állnak. Már csak egy mindent elsöprő koncertélmény hiányzik a teljes áhítathoz. Nem biztos, hogy mindenki helyénvalónak tartja az összehasonlítást, de nekem a Hot N’ Heavy sokkal jobban tetszik mint a The Devil Wears Prada idei produkciója. A srácok itt hallható eddigi legérettebb és legegységesebb muzsikája engem mindenképp meggyőzött. Az pedig nyilván sokaknak pozitív döntésnek bizonyul, hogy a gyerekhang helyett ezúttal sokkal több üvöltést hallhatunk a WTAFT-hez képest. Azoknak, akik pedig eddig szívből gyűlölték a zenekart, vagy egész egyszerűen csak hidegen hagyta őket, bátran ajánlom, hogy adjanak neki egy próbát! 8/10.