Boozing Truckers – One More

A Boozing Truckersnek egyszerű a története; 2003 esős novemberén egy francia kisvárosban (Strasbourg) egy sötét és mocskos hangzásvilág süppedten bízta magát a lét kegyeire, ahogy ők is fogalmaznak „Három szomjas árnyék jön a füstös pubba; Jo (gitár), Jack (ének /basszus) és Jim (dobos)…”
Zeneileg blues metálnak aposztrofálják stílusuk, de köztünk szólva nem más ez, mint egy jófajta, koszos, olajos, whisky és áporodott szürke cigaretta felhők lepte beleszarós stoonerség. Pár dolgot már az elején leszögezek, amit nem értek… mindenhol 3 tagról van szó, de elméletileg van egy negyedik tag is (Jr Bud — bass — ám az egyetlen fellelhető koncert felvételen jól láthatóan Jack énekel és basszerozik). A másik, hogy a felvétel 2006 októberében lett rögzítve (akkor még 8 vagy 9 számról volt szó, melyek felkerülnek majd a nagylemezre), ennek ellenére az anyag 10 számos, és azóta sincs kiadott nagylemez, ez is egy írott CD (mely vicces, de 4 euróért ért ide — PKG). Egy demójuk jelent meg összesen (2005) + ez az anyag, amihez fénymásoltan külön papíron volt a 10 számcím (amúgy az I hate ezen is szerepel, kiegészülve a második felvonásával is). Elnézést a kissé szétszórt bevezetésért, de a srácok igazi jóféle stoonerek, nem csak zeneileg, hanem mentalitás terén is abszolúte beleszarósak, haha.

Na lássuk mit is rejt ez a koszos 37 perc… először is remek a hangzás, vastag, akár a krokodil bőre és mocskos, akár a mosópor reklámok elején az elszontyolodott TV-s arcok elszenvedett ruhái, a megváltás természetesen nem várat magára sokat, az xy nagyon jól tisztít és a szövetet is kíméli, én pedig megkevergetem a jeget a poharamban, mélyeket szívok az imént tekert spanglimból és elmerülök a francia zaj masszában…
A Sin City iszonyat mély basszussal indít és megindul a sulykoló ömlés, nem vágtat, magabiztosan poroszkál, terjeng a pub adta szocreál, valahol a Down, Black Sabbath és Corrosion Of Conformity között mozog a dolog. Semmi extra, csak feeling mely repít vagy megaláz, az ezt követő At Least is ugyanezeket a húrokat pendíti meg a lassan mocskolodó lelkünkben. Az első kiemelkedő nóta a nagyon lassú és vonagló, némileg melankólikus Johnny Bud, melyben annyira benne van az áporodott és szeretetre kiéhezett megtört ember sóvárgása a boldogságra, hogy az már több mint önkifejezés… zeneileg jól váltakoznak az igényes — némileg countrys szólok és a koszos, kocsmaféle blues basszus, a rá-rá kezdő kiégett vokál és morajlás, remek nóta! Könnyen magával ragadhatja a műfaj szerelmeseit.
Az Untitled némileg Metallica szerű (Load, Reload vonal), a Crossroads egy zajos country, betegen, akusztikusan, kicsavarva, megtépázva, némileg ironikusan…

Az I hate helyet kapott a demójukon is, rock’n’roll ízű a dolog, kellemesen riffelgetve, pakolgat, technikázik, a lassú és a középtempó színes kavalkádja ez, mindvégig feszesen, s csak olykor-olykor elengedve a feelingbe azt a kibaszott szíjat. Folytatás gyanánt az imént hallottnak egy némileg gyorsabb és haragosabb verziója, mely a végére itt is belassul a sok vedeléstől és elvakítja, szemét csípi a gomolygó füst, megmarkolja a bárpultnál az olcsó prosti dagadt combját, de a muffhoz már se pénze, se kedve…

A Boogie Man klipnóta (bár nem az anyag legerősebb tétele), kiköpött Corrosion Of Conformity, a végére egy picit punkos lesz, de ez a deviancia inkább húz a Down felé, mint a tarajos brigádok irányába. A Letters kezdése ígéretes, megint csak Down és Metallica féleség, igényesen játszanak a hangszerekkel, a dallamok egymást érik, némileg random jammelve, de mégis jól áll össze, a Pantera némely lágyabb megoldása se tekinthető messzinek, a vokál keseredett, ahogy az egész dal egy újabb szomorú és remek tétel.
A zárás pedig a címadó dal, a One More-ról ugyanazokat lehet elmondani, amit az egész anyagról, annyi különbséggel, hogy itt a több szólamú ének (kórus) jobban előtérbe kerül, bár őszintén megvallva, mi a francot írjak egy olyan zenéről, melyet hallani kell, érezni, elvegyülni vele-benne + egy pohár itallal a düledező bárpultról figyelni a többieket, ki hogyan fizet, fújja a füstöt, köp, süllyed, süpped…

Mit mondhatnék el zárásnak? Pultos! Még 1et…

10/ 9 (hol van már az az átkozott nagylemez? S megint miért üres a poharam??!)

Hivatalos
MySpaCe

—–

…mellékesen kis hazánkban hasonló stílusban alkot a 3XS , (kritika róla a Nuskullon ITT), ha bejöttek a francia srácok, próbálkozz a magyarokkal is, – ők elérhetőbbek, s néha-néha koncertet is adnak itt-ott az országban.