Új kiadónál a Dream Theater

A Roadrunner Records büszkén jelenti, hogy a napokban leszerződtette a Dream Theatert! A csapat vadonatúj stúdióalbuma, a Systematic Chaos júniusban jelenik meg, immár a Roadrunner neve alatt. A Dream Theater ezzel egyidőben egy nagyszabású világkörüli turnéra indul, melynek keretén belül a nagyobb európai fesztiválokon is tiszteletüket teszik.

Az első stúdióalbumuk 1989-es megjelenése óta az amerikai öttagú banda nem kevesebb mint hat millió lemezt, illetve DVD kiadványt adott el világszerte és több tízezres tömegek előtt mutatkoztak be. Hét világkörüli turné során 42 országban lépett fel a Dream Theater, így többek között hazánkban is jártak már. Jóformán csak nagyobb arénák, stadionok előtt léptek fel az elmúlt évek során, sőt olyan nevekkel turnéztak együtt mint a Deep Purple, az Iron Maiden vagy a Yes. A Mike Portnoy — dobos, John Petrucci gitáros, John Myung basszusgitáros, James LaBrie énekes és Jordan Rudess szintis felállású banda az egyik legkifinomultabb zenei tudással rendelkező zenészeket tudhatja magáénak.

“Az új album minden olyan zenei alapot magában hordoz, amiről mi ismertek vagyunk”. — meséli Portnoy. ‘Így a kifinomult zeneiség, a pontos riffek és a progresszívnek mondható dalok és lírikusabb hangzásvilág. A kiadóval való közös munkánk pedig valószínűleg sok új utat fog megnyitni számunkra is. “

“A Dream Theater és a Roadrunner Records szinte párhuzamosan meghatározói voltak a rock zenének.” — fűzi hozzá a kiadó A & R-ja, Derek Oliver és Dante Bonutto. “Nagyon régóta arra törekszünk, hogy piacvezetők legyünk a rock-metál műfaján belül és ezzel a csapattal együtt szövetkezve és mindazzal a lehetőséggel, amit egy függetlenebb szemlélet számukra biztosít, biztosan állíthatjuk, hogy egy nem mindennapi eredményt fog születni. “

A Roadrunner Records-al való együttműködés előtt a Warner Music Group csapatába tartoztak, ahol hét lemezre szóló szerződésük volt. Az együttműködés első közös gyermeke, az 1992-es Images and Words volt, ami az USA-ban aranylemezes státuszt ért el rögtön, amit majd a 2005-ös Octavarium zárt le. Múlt májusban még egy koncert albumot/ DVDt adtak ki, a Score-t, ami a Billboard DVD listájának első helyezettje lett, a Pink Floydot is kiütve a dobogó éléről.

Az elkövetkezendő időszakban a New York-i Avatar Studios-ban dolgozik a zenekar az új albumon, méghozzá Paul Northfield producer segédletével(aki korábban a Rush, Queensrÿche, Porcupine Tree lemezeinél bábáskodott). Mint már megszokhattuk, Portnoy és Petrucci a lemez társproducerei lesznek, amelyen a tervek szerint hét komolyabb kompozíció (egy 25 perces epic) és a hírek szerint egy igazi klasszikus is helyet fog kapni.

Systematic Chaos, a Dream Theater kilencedik stúdióalbuma lesz és most már olyan csapatok albumai mellé sorakozik fel mint a Stone Sour, a Trivium, a Shadows Fall vagy az Opeth! Hamarosan a turnétervek is bejelentésre kerülnek. Addig is további információkért keressétek a www.roadrunnerrecords.hu és a www.dreamtheater.net oldalakat.