Teherkonténerek tetején bulizik az Attila

attila

Vajon eszébe jutott már korábban bárkinek hatalmas teherkonténerek tetején felállítani egy zenekar dobcuccát? Ha nem, miért nem? Ha igen, miért nem láttam?! – Ezek voltak az első gondolataim az Attila legfrissebb klipjének nézése közben, amihez az első két kidobott szám után nagyon szkeptikusan álltam hozzá, de aztán hamar meg kellett adnom magam. A Bulletproof ugyanis egy meglepően jól megírt sláger, aminek nu- illetve rádiómetalos (és csak nyomokban breakdownozós) hangvételét az teljesíti be igazán, hogy – a keménykötésű bandák aktuális trendjébe illeszkedve – itt bizony Chris Fronzak is énekli a refrént. Persze egyáltalán nem villant benne akkorákat, mint az extrémebb, elborultabb pillanataiban szokott, de mégsem lehet rá nemet mondani.

Utóbbi persze csak szubjektív vélemény, a klip kommentjei közt már most pörögnek is az “eladták magukat” és hasonló felháborodott egysorosok, amikre a frontember eképp reagált:

A Bulletproof messze a LEGKÖNNYEDEBB szám az albumon. Csak viszonyításképp: a 3 LEGKEMÉNYEBB számot még nem is hallottátok. Ezt a lemezt szándékosan rendkívül VÁLTOZATOSRA csináltuk, mert utáljuk az unalmas albumokat és szeretjük fenntartani az emberek figyelmét! Mert hát… ez a KÁOSZ!

Reméljük, most a fanyalgóknak is sikerült MEGNYUGODNIUK.

Chaos lemez november 4-én jön ki a SharpTone Recordsnál.