Szerkesztőket keresünk!

Két új szerkesztőre lenne szüksége a Nuskull Magazin stábjának, ebből a célból pedig írói pályázatot hirdetünk. A feladat az lenne, hogy válasszatok ki egyet, vagy többet a lent listázott lemezek közül, és írjatok róla/róluk egy 4-600 szavas cikket, majd küldjétek el az adam@nsk.dev emailcímre. A tartalom (az nem számít, hogy a véleményed egyezik, vagy különbözik a szerkesztőség bármely tagjáétól, legyél alapos és hozzáértő) mellett a helyesírás, a mondatszerkesztés is számít, a tördelés viszont most még a mi feladatunk, így azzal nem kell törődnöd. Elsősorban olyanok jelentkezését várjuk, akik képesnek tartják magukat arra, hogy egy albumot a lehető legpártatlanabbul kielemezzenek, akikben megvan a kellő hallgatói tapasztalat, és akik tudnak élvezetesen, helyesen, és gördülékenyen írni. Műfaji preferenciák terén lehetőleg érdekeljen a következő listából legalább kettő: sludge/doom, dallamos/modern hardcore, alternatív rock, death metal, progresszív rock/metal, emocore, poszt-rock/metal, metalcore, screamo.  A fenti kritériumok mellett fontos még, hogy megbízható, elérhető és pontos legyél, valamint be tudd vállalni havonta legalább 2-3 cikk megírását, és azt ígéretednek megfelelően teljesítsd is (az első rögtön a pályázat határideje, amely február legvége). Mivel anyagilag egyelőre az önfenntartás a célunk, így fizetést természetesen nem tudunk kínálni, ellenben irányító és meghatározó tagja lehetsz a közösségünknek, valamint az, ha valakinek a neve benne van a Nuskull impresszumában, egyrészt presztízs, másrészt az ember pénz helyett beszámolóért juthat be koncertekre, kritikáért kaphat fizikai/digitális példányt gyakran még meg sem jelent lemezekből, stb.

Az albumok, amelyekről kritikákat várunk:

  • Crowbar – Sever the Wicked Hand
  • Red – Until We Have Faces
  • Times of Grace – The Hymn of a Broken Man
  • Rosa Parks – Black Is the Color of Bondage, Blue Is the Past
  • The Carrier – Blind to What is Right
  • Jimmy Eat World – Invented
  • Far – At Night We Live
  • I Hate Our Freedom – Seriously
  • Counterparts – Prophets
  • Woe, Is Me – Number(s)
  • Of Mice & Men – Of Mice & Men
  • Isles & Glaciers – The Hearts of Lonely People
  • Break Even – The Bright Side
  • Miss May I – Monument
  • Man Overboard – Real Talk
  • Poison the Well – The Tropic Rot
  • Animals as Leaders – Animals as Leaders
  • Abraham – An Eye on the Universe

A választás szabadsága tehát megvan, most rajtatok a sor, a két nyertes kritikája kikerül a főoldalra, az illetők pedig ideiglenes szerkesztői státuszba kerülnek, és csak rajtuk fog múlni, hogy a rang végleges lesz-e. Hajrá!