Nem olthatom szomjam! – Új dalt adott ki a Dr. Acula, ősszel jön a hatodik lemez

Még 2005-ben alakult meg Long Islanden – egy valószínűleg erőteljesen bongfüstös “tanácskozás” közepette – a metalvilág egyik legbárgyúbb nevű zenekara, a Dr. Acula. A bandának nem csak a hangzása volt (kezdetekben) kaotikus, hanem az életpályája is: hétéves karrierjük során kipattintottak öt nagylemezt, két demót és még egy válogatást is, miközben elhasználtak közel két tucat(!) tagot (nem, egyik számot se írtam el). A folytonos tagcserék aztán a stílusokat is felbolygatták: a kezdetben matekos, Converge-ös hardcore szépen lassan “lebutult” egy Emmure-szerű deathcore/(nu) metalcore eleggyé, amíg aztán 2012-ben le nem koccolt az egész bagázs. 2015-ben az eredeti felállás lenyomott egy évfordulós turnét, majd ugyanezek az arcok 2019-ben bejelentették, hogy visszatérnek. Ennek örömére ki is adták az Egg Monsters From Mars című dalukat, ami jó hír volt a banda korábbi anyagait előnyben részesítőknek, ugyanis pontosan azt a stílust képviselte.

Ahhoz képest, hogy mennyire pörögtek egy évtizede a fiúk, mostanra kicsit berozsdásodtak, ugyanis a három évvel ezelőtti reunion után a napokban sikerült csak bejelenteni, hogy idén ősszel érkezik a hatodik, self-titled lemez. Megfáradt volna kicsit a háziorvos gróf? A Dr. Acula október 28-án durran a Silent Pendulum Records gondozásában (The Number Twelve Looks Like You, Arsonists Get All the Girls, Black Sheep Wall) és ez lesz a banda első nagylemeze tíz év után, a jelenlegi felállásnak pedig 15 éve az első kiadványa. A legfrissebb ízelítő, a The Abominable Snowman of Pasadena már meg is hallgatható róla (illetve a három évvel ezelőtti Egg Monsters’ is). A fiúk annyit mondtak a lemezről és a dalról is, hogy ez a lemez befejezi a faszkodást: míg tíz éve mókás volt partizásról és drogozásról zenélni, mostanra ők is megváltoztak, megváltozott a világ is körülöttük, felnőttek és ehhez mérten szeretnének zenét is írni. Sok embernek nem könnyű manapság az élete, ezekre a szituációkra próbálnak reflektálni majd az új dalokkal:

1. Epilogue
2. Apotheosis
3. The Abominable Snowman of Pasadena
4. How to Kill a Monster
5. Welcome to Dead House
6. Egg Monsters from Mars
7. Don’t Go to Sleep
8. Stay Out of the Basement
9. The Scarecrow Walks at Midnight
10. The Werewolf of Fever Swamp
11. The Barking Ghost (feat. Kyle Medina – Bodysnatcher)

Mindenki eldöntheti, Pasadena utálatos hóembere vajon mennyire trafál bele a jelenlegi cirkulációjába, vagy jobb volt-e, amikor a srácok még olyan magvas gondolatokat osztottak meg e név alatt, mint:

I, I know
I know, you know
I know, you know what time it is