Még messzebb lépeget gyökereitől új dalával a Hundredth

Vannak zenekarok, akik kezdeti marcona hangzásuktól a lehető legtávolabbra jutnak el karrierjük során, hogy párat említsek: Bring Me the Horizon, Ulver, Ceremony stb. Ez nem egy ördögtől való dolog, kismillió magyarázat lehet erre, és vannak, akik megutálják emiatt az adott előadót – vagy épp még inkább beleszeretnek -, illetve akadnak király evolúciók és erősen fejvakarósak is: ezen bandák sorát erősíti a Hundredth is, akik szépen, fokozatosan hagyták a hátuk mögött a dallamos hardcore vonalat, hogy aztán cipőbámulós indie-t, majd szinti uralta konkrét dream popot játsszanak.

A Fantasize a dél-karolinai trió legújabb dala a 2020-as Somewhere Nowhere lemez óta (értelemszerűen nem számoltuk ugyanezen cucc tavalyi live kiadását) és hát, ha lehet, még messzebb merészkedtek a fiúk a korai hangzásuktól: a dal egy nettó popszám, könnyed funkys groove-okkal (nem olyan panterással), ami leginkább a ’90-es évek french house vonalát idézi kis neo-psych atmoszférával. Igazi nyári klubhimnusz, harsány gitárzenéből lebegős popra váltott előadókban jártas lemezlovasok gyűjteményéből nem hiányozhat!

A banda egyébként már készül a Somewhere‘ folytatásával, amin nagy valószínűséggel ilyen és ehhez hasonló darabok lesznek, lévén a srácok már vagy öt éve fokozatosan térnek át erre az ösvényre. Mutatjuk is a dalt, összehasonlításképp pedig azt is, hogy honnan indultak, csak hogy látszódjon, miből is lesz a cserebogár.