Itt a Lamb of God első száma az új dobossal

Bejelentette az új lemezét a Lamb of God: az amerikai metalbanda nyolcadik albuma egy self-titled anyag lesz, ami május 8-án jön ki az Epic Recordsnál. Ez lesz a banda első anyaga Art Cruz dobossal, aki hivatalosan tavaly került be a bandába az alapító Chris Adler helyére (miután a turnékon pár évig helyettesítette őt). Lesz két vendégénekes is, Jamey Jasta a Hatebreedből meg Chuck Billy a Testamentből, a producer pedig szokás szerint ezúttal is Josh Wilbur volt. Az első előzetes dal, a Checkmate már ki is jött, tipikus Lamb of God-zúzda, kicsit talán túlságosan is erős „ezt már hallottuk” érzéssel, de egyébként teljesen rendben van.

A teljes számlista:

1. Memento Mori
2. Checkmate
3. Gears
4. Reality Bath
5. New Colossal Hate
6. Resurrection Man
7. Poison Dream (feat . Jamey Jasta of Hatebreed)
8. Routes (feat. Chuck Billy of Testament)
9. Bloodshot Eyes
10. On the Hook

A bandától egyébként nem ez az első újdonság az utóbbi hetekben: Mark Morton gitáros egy akusztikus szóló EP-t adott ki, amin többek között Howard Jones (ex-Killswitch Engage, Light the Torch) és Lzzy Hale (Halestorm) is énekel.  Eközben Randy Blythe pedig a Saudade nevű, Chuck Doom vezette zenei kollektíva Lions című számában vendégeskedett, a jamaikai reggae-legendával, Lee „Scratch” Perryvel együtt.