A Deafheaven kiadja az idén tízéves Sunbather újrakevert verzióját

Idén töltötte be a tízet (egészen pontosan június 11-én) a 2010-es évek egyik legfelkapottabb metallemeze, a Sunbather. A Deafheaven második kiadványa mind a mai napig beszédtéma, a blackgaze stílus egyik legfontosabb mérföldköve, amely alapjaiban változtatta meg a fekete fémmel kapcsolatos hozzáállást. Ezért sem annyira meglepő, hogy a zenekar az idei évet az anyag megünneplésére fordítja.

Ennek az egyik – minket is érintő – része, hogy a banda újrakevertette a lemezt az anyag eredeti producerével, Jack Shirley-vel (Quicksand, Gulch, Dödsrit stb.). A megjelenés november 17-én esedékes a Deathwish gondozásában, előrendelni pedig itt lehet.

A zenekar gitárosa, Kerry McCoy, aki az eredeti kiadványon a gitár mellett a basszussávokat is feljátszotta, így emlékezett meg a jeles alkalomról:

A Sunbather fogadtatása pozitív volt és mindent elsöprő, ugyanakkor kissé frusztráló is. Hálásak voltunk a pozitív visszajelzésekért, viszont voltak emberek, akik szerint mi voltunk a legrosszabb dolog, ami a metallal valaha történt, meg olyanok is, akik azt állították, hogy mi találtuk fel ezt a műfajt. Ezek közül egyik se volt igaz.

Ez a lemez karriert adott nekünk. Előtte még a hétköznapi munkáinkban kergettük ezeket a grandiózus álmokat, és akkor a Sunbather főállású zenekarrá léptetett elő minket. Ennek köszönhetően bejártuk a világot és egy csomó embert ismerünk meg, akik megváltoztatták az életünket, és arra az ösvényre tereltek minket, amin ma is járunk.

Alább már meghallgatható a lemez leghosszabb tételének, a közel 15 perces Vertigónak a feltuningolt verziója.

Az újrakiadáson kívül a banda meg is turnéztatja az anyagot, viszont sajnálatos módon az öreg kontinensre csak az Egyesült Királyságig merészkednek. Ezeket a dátumokat a weboldalukon lehet csekkolni.