2017. november 28.
Ha jobban belegondolunk, múlt héten két olyan zenekart is láttunk Budapesten, akik a mai huszonévesek számára meghatározó bandák lehettek pár éve, és talán még most is. Aki a mai napig hallgat hardcore punkot, annak jó eséllyel sokat pörgött tinédzserkorában a Stick to Your Guns, ugyanez a dallamos hardcore-nál pedig valószínűleg a Counterpartsra igaz. A STYG hétfői lemezbemutatója után szombat este Brendan Murphyék is útba ejtettek minket annak a turnénak a záróbulijával, ami a szeptemberben megjelent új albumuk, a You’re Not You Anymore bemutatását szolgálta. A kanadaiak magukkal hozták a brit metalcore/melodic hardcore-os Polart, akik a jövő évi alkotói szünetük előtt még játszottak nekünk egy nagyot, előttük pedig a szintén a szigetországból érkező Napoleon indította az estét a Dürer Kert nagytermében.
A Napoleon ezzel a bulival ebben az évben már negyedszerre (!) lépett fel kis hazánkban. A csapaton eléggé érződött, hogy ez már az aktuális turné utolsó állomása, de tisztességgel lenyomták a szettjüket. Amíg például a Climatesből pár éve átigazolt Wes Thompson énekes simán eltáncikált a zenére (és nem mellesleg elkövette a „kedvenc” jelenségemet, amikor a saját zenekara pólóját viselte a koncertjükön), addig Sam Osborn gitáros szinte meg sem mozdult az egész koncert alatt. Viszont neki pont nem lehet ezt felróni, hiszen nem túlzás azt állítani, hogy ő volt az este legnagyobb tudású gitárosa, elég csak pár percig figyelni, hogy mit művel a hangszerével, ráadásul egy szem hiba nélkül. Meglepően jól szóltak egyébként a srácok, még a basszusgitár is normálisan hallható volt. Ez főleg Sam gitártémáinál fontos, mivel az általa játszott technikás és változatos dallamok képezik a Napoleon zenéjének alapját. Játszották többek közt a Brought Here to Suffert, a Liars & Sellerst, néhány tételt a tavalyi albumukról, és zártak az Afterlife-fal. A Napoleon zenéje szerintem inkább azoknak szól, akik nem a fájdalmat és a kiábrándultságot keresik a dallamos hardcore-ban, mivel pozitívabb hangulatúak a dalaik. Összességében nem dobtam hátast a srácoktól, de egész korrekt műsort adtak.
Kis átszerelés után jött a Polar intrója és nyitásnak a Blood for Blood / Downfall dalpáros. Hát srácok, így kell elkezdeni egy koncertet, erős volt! Itt már sajnos jóval kásább hangosítást kaptunk, a háttérvokálok eléggé elvesztek, amik pedig az ő dalaikban elég fontos szerepet kapnak. De sebaj, legalább Adam Woodford énekes hangját tisztán lehetett hallani – már amikor nem passzolta le a közönségnek a mikrofonját. Éppen óriási megkattanás folyt a Black Daysre (hiszen ez a zenekar egyik legelső és legnagyobb slágere), amikor a frontember hirtelen felhúzott a színpadra három srácot és ők énekelhettek egy ideig. A következő percben pedig egyszerűen ledobta közénk a mikrofont és egy kis körben fejeztük be a dalt, ami pláne maradandó élmény volt. Szerencsére nem csak az imént említett dallal nyúltak vissza a Shadowed by Vultures albumra, hanem a Glass Cutterrel is, valamint a záró dal a Blood Lines volt. Picikét hiányérzetem volt a Mountain Throne nélkül, de valamelyest kárpótolt egy Tidal Waves and Hurricanes, egye fene. Viszont amin én személy szerint meglepődtem, az az új dal, a Breathe volt, mivel otthon meghallgatva nem tetszett, de élőben nagyot szólt! A közönség részéről a mozgás/éneklés mennyiségét tekintve erősen úgy tűnt, hogy a többieknek is bejött ez a bő fél óra, és azt is szívmelengető volt látni, hogy azok a zenészek, akik kb. két és fél éve a kicsi KVLT-ban totál meghatódva örültek neked, amiért tudtad a szövegeiket, most is ugyanezt teszik, csak már a nagyterem színpadán és az akkori nézőközönség többszörösével előttük.
Szinte napra pontosan két éve, hogy a modern melodic hardcore-nagyágyú Counterparts legutóbb meglátogatta Magyarországot. Azóta a zenekar felállása teljesen átalakult, miután Brendan Murphy énekesen kívül a maradék alapító tagok is távoztak tavaly. Rajta és Adrian Lee gitároson kívül én már senkit nem ismertem fel a bandából, de egy kis utánaolvasás eredményezett egy érdekességet: a másik gitáros posztra Blake Hardman érkezett a Hundredth-ből. Az új tagok egyébként derekasan helytálltak, profinak és összehangoltnak tűnt a csapat a színpadon.
A zenekar szabályosan felrobbantotta a nagytermet a kezdő Bouquet-val, amire még egy Strangert is rákontráztak, te jó ég! Nagyot ütött a belassítás a végén, megőrült a közönség, még Brendanék is sokkolva kommentálták ezt a számok között. Nagyon erős hangzást sikerült eltalálni, amik az izmos hardcore-riffekkel és a sajátos Counterparts-dallamokkal együttműködve kilóra megvették az embereket. Hozzájárult ehhez egy prímán összeválogatott setlist is, hoztak egy Witnesst és egy Outliert a személyes kedvenc lemezemről, a The Difference Between Hell and Home-ról, volt még Choke és Burn a Tragedy Will Find Usról, ezeken kívül viszont gőzerővel az új albumot promózták. A You’re Not You Anymore több, mint felét eljátszották, és ezek a dalok is rendesen megmozgatták a rajongókat. Többször ki is kapták Brendan kezéből a mikrofont, aminek ő szemlátomást nagyon örült. Ő maga nagyon közvetlen volt egyébként, sokat beszélt a dalok között, abszolút laza-vicces stílusban. Érdekes volt megfigyelni a zenekar hatását a közönség hangulatára: a komoly és fájdalmas dalszövegek és dallamok ellenére ennyi boldog, vidám arcot ritkán látni koncerten, aminek méltó zárása lett a The Disconnect és a ráadásként elnyomott Compass.
Igazából a Napoleon is jó volt a maga módján, de a Polar és a Counterparts aztán tényleg leszedték az arcomat! Az az érzésem, hogy felnőttek a nagyobb színpadra, abszolút helytálltak ennyi ember előtt is. Köszönjük a szervezést a New Beatnek!
Fotók: Révész Patrik / ishootgigs
