Az Errander egy fiatal banda az angliai Barnsley-ből, mely nemrég változtatta a nevét P>S>P-ről (Purple Sticky Punch) a mostanira. Előző nevükön 2001-ben pár demót és egy saját erőből megjelentetett kislemezt (Too Fine Line) jegyeztek, valamint 2003-ban egy kétszámos maxit, s koncerteztek a Today Is The Dayjel és Johnny Truanttal is. Ezután következett be a névcsere, s szerződtek az In At The Deep End kiadóhoz, ahol megjelenhetett cikkünk tárgya, a The Need To Know.
Jó régen hallottam efféle kaotikus, agyas, hardcore-ban gyökerező, de a thrash-ből és a punkból is merítő idegbeteg zenét, ami ráadásul minőségi is. Ez tehát nem épp az az underground fősodor, ami manapság megy, itt a rendes riffek és az okos agresszió dominálnak. Hogy világosabban fogalmazzak, olyanok jutottak eszembe a lemez hallgatása közben, mint a
Beecher, a
Converge, az
Equal Minds Theory, az
Architect (az amerikai, nem az angol, s-sel a végén!), az
American Heritage (figyeljük csak a
Kill The Anticipation zsíros riffjeit középtájt!), egy sokk-terápián átesett
The Esoteric, vagy épp a
Fuck The Facts, a
Breach.
A
Glory Grabbers Unite-tal egyenest a dolgok közepébe vágnak; semmi finomkodás vagy szöszmötölés, csak fajsúlyos, megjegyezhető riffek, zakatolások és szaggatások, ehhez járul még Ryan kiakadt üvöltése, valamint egy rövid dallamos kiállás. Mindez pedig egy alaposan megtördelt kaotikus csapásban olvad egybe. Egyes részletek nem mellékesen a
Converge eszköztárát idézik fel; főleg a lábdobhoz igazított ritmusgitárra szisszentem fel, ez egy az egyben a nagy nevű példakép korábbi munkáiból lett licenszelve. A
Converge a későbbiek folyamán is rajt hagyja kézjegyét a
The Need To Know-n, de mindezzel együtt van valami szerethető ebben a kaotikus hardcore-alapú zenében. A meglévő hatások mellett vannak saját ötletek, okos dalfelépítések, gyilkos témák, ti. semmi sincs annyira túlnyújtva, hogy zavaró ill. unalmas legyen, a sok törés, váltás ellenére kifejezetten hallgattatja magát a lemez, s az intenzitás is nagyon magas az első pillanattól az utolsóig.
A hangzás nincs széteditálva, nyers, zajos, koszos, élő és dinamikus, ahogy illik, nem olyan vastag és öblös, mint egy-két felsorolt hatásuk esetében, de rosszat nem tudok mondani róla. A nyitányéhoz hasonló thrashes, dallamosabb és emlékezetes vezér-riff a
Glass House Lane-ben is akad, a nehezebben megfogható, kaotikus végletre pedig az őrületesen zajos
The Proces. The Problem, vagy a súlyos kiállásokat fennakadt szemű üvöltéssel variáló
Kill The Anticipation lehet jó példa. A
Deadly Art Of Illusion röfögő basszuskiállással indít, de a pszicho hangulat is hamar eluralkodik, mint ahogy az a lemez egészén jellemző.
Néhány pihentető momentumot is elhelyeztek azért, a
Now We’re Gone egy szépen kidolgozott, lelket simogató, nyugtató instrumentális elszállás, nem csak pár összedobált hangminta, mint oly sok mai zenekar esetében, hanem rendesen fel van építve, meg van komponálva, s a
Through The Door is ezen a szinten mozog.
A Today Is The Day góré Steve Austin által maszterelt, s Mick Kenney (Napalm Death, Mistress, Will Haven) keze munkáját dicsérő mutatós borítóval digipack formátumban megjelent The Need To Know-t csak ajánlani tudom a felsorolt zenekarok híveinek, tartalmas fél órának néznek elébe e CD-vel, s egy tehetséges zenekart ismerhetnek meg az Errander képében.
8,8
http://www.myspace.com/errander
Forgalmazza a Lethal Conflict.