Cult of Luna – Vertikal

A legszembetűnőbb dolog – bár ez a csapat ismerőinek bizonyára nem meglepetés, sőt sokkal inkább elvárás – a sziklaszilárd és nagybetűs Hangulat, amely az első percek során képes leleplezni a zenekart. Már az előző album háttértörténete, és annak megvalósítása is felettébb érdekes volt, ez alkalommal még messzebb merészkedtek, sokkal inkább átjárja az egész lemezt az alapjául szolgáló ötlet, mely a legelső másodperctől az utolsóig végigkíséri a hallgatóját. A koncepció Fritz Lang 1927-es ’Metropolis’ című klasszikusából merít, tulajdonképpen végigköveti azt a svédek víziója során. Persze a film világának ismerete nélkül is több mint korrekt marad a Vertikal, mégis sokat hozzáadhat az élvezhetőségéhez, ha tisztában van az ember annak alapjaival, új megvilágításba helyezve az egyes számok szövegeit. A korát jóval megelőző némafilm a technológiai fejlődés hatására kettészakadó, kiigazíthatatlan ellentétekkel küzdő társadalom témakörét járja körül – olyan kérdéseket boncolgatva, melyek napjainkban is érvényesek maradtak. Éppen ezért jelent remek táptalajt jelen albumhoz is, súlyos mondanivalóval és hátborzongató atmoszférával látva el azt. Nyomasztó, nyugtalanító, baljós, mégis olyasfajta félelmetes hangulat ez, amit szeretünk, amit elvárunk. A teljes lemez valamivel hosszabb terjedelemmel rendelkezik mint egy óra, de nem igazán mondható el, hogy felütné a fejét az unalom. Jól kigondolt leállások, hosszú perceken át tartó ambient morajlások, a kellő időben felerősödő gitárok, erőteljes énektémák jellemzik a lemezt. A hangszerek a hangulatból adódóan kevésbé letisztult megszólalásúak, „koszos”gitáreffektek jellemzőek, gyakran a nyolcvanas éveket megidéző szintetizátorhangok is előtérbe kerülnek. Néhol egészen furcsa ötleteket is bevetettek az elektronikus részek során, itt bizonyára akadnak majd részletek, amik elsőre nem hatják meg úgy az embert. A basszusgitár hangja telt, jól kivehető, nem szorul a többi zenekeltő eszköz mögé. Továbbra is azon kevesek közé tartozik a csapat, akik a monotonitást kitűnően fel tudják használni hangulatteremtő eszközként, anélkül, hogy visszafelé sülne el a dolog. Átgondolt szerkezetű szerzeményekkel találkozunk – bár ez az évek óta tartó írási folyamat, illetve demozások fényében nem hat akkora meglepetésként. Az album egyik legerősebb szerzeményeként, a már korábban bemutatott ’I – The Weapon’ című számot üdvözölhetjük, talán a valaha írt egyik legjobb tételükként könyveltem el magamban – remek nyitányként egyből szoros kapcsot képez a hallgató és a korong között. A fentiekből nyilvánvaló kellett, hogy váljon: ez egy remekül sikerült alkotás. Talán egyesek szerint nem a legjobb munkájuk, míg mások szerint igen, a lényeg nem is ezen van. Újfent bebizonyították, hogy a legnagyobb nevek között a helyük, ha a poszt-metal szóba kerül. Nem az újdonság ereje az, ami leveszi a lábáról a hallgatót, sokkal inkább a megszokott megoldások már-már váratlan, átgondolt adagolása.

Az utóbbi évek fáradtságos munkája minden kétséges kizáróan meghozta a gyümölcsét: egy ízig-vérig Cult of Luna albumot kaptunk, rettentően erős hangulattal felvértezve, amely olyan atmoszférát képes előidézni a szobánk négy fala között, amire igen kevesen képesek ebben az iparágban. A svédek tehát most sem hibáztak, de erről majd május első napján élőben is meggyőződhetünk; ugye senki sem felejtette el, hogy nyolc év után ismét hazánkba látogatnak – a nem kevésbé népszerű The Ocean és a Lo! társaságában. 9/10