Expire – Pendulum Swings

A tavaly nálunk is megfordult hardcore-banda ugyanis méltán bizonyítja, hogy nem muszáj a keleti parton élni ahhoz, hogy tökéletesen át lehessen érezni a kilencvenes évek fordulójának NYHC-hangzását. Ennek szellemében a Pendulum Swingsnek egyetlen feladata volt: igazolni azt, hogy az eddigi három kislemez, a Grim Rhythm, a Suffer The Cycle és a lemezfelvezető Sink With Me groove-párti, koncertre termett témái nagylemeznyi játékidőben, a már kialakított komfortzóna határain belül is működnek. A fogalom jelen esetben csalóka, hiszen amíg az előző kiadványok közelebb álltak a tízperces játékidőhöz, mint a húszhoz, így az alábbi Bridge Nine-debütnél egyszerre süthető el, hogy olyan hosszú, mint az előző megjelenések együtt, és az is, hogy ismétléses lejátszáson is adja magát. Az alig másfél-kétperces dalok ugyanis tökéletesen példázzák azt, hogy mindent el lehet mondani ekkora intervallumban: az utolsó hangig kihasznált, zsigerien ösztönös és nyers hardcore-ral van dolgunk, amiben a metalpárti riffelés mellett tökéletesen megférnek azok a markáns akkordmenetek és two-step megoldások, amelyek igazán élővé teszik magát a felvételt is. Akik tavaly elcsíphették a Foundation vendégeként a srácokat, maradéktalanul meg is győződhettek arról, hogy az Expire kevés eszközből dolgozó, ám épp az alábbi koncentráltság miatt hatásos megszólalása koncertre született, és ezt Jay Maas is tudta, így az alábbi nagylemez is ízig-vérig élő kisugárzásról tesz tanúbizonyságot. Ilyen értelemben pedig lehetetlen dalt kiemelni az albumról: bár az itt hallható 12 szerzeményből a Focust és a Sleep Lostot már ismerhettük korábban a Six Feet Under Recordsnál megjelent második kislemezről (a klipes Abysst meg a felvezetőről), az egész kiadványnak egy olyan egységesen aljas húzása van, hogy ez sem lehet igazi megkülönböztetés. Viszont az Expire le tudta ütni azt a labdát, ami tavaly épp a fentebb említett Foundationnek sikerült (hasonlóképp a Bridge Nine jóvoltából), hiszen a Pendulum Swings egyszerre igazolja azt, hogy miért tehetett szert ekkora népszerűségre a banda (Tumblr ide vagy oda), és azt, hogy még manapság is vannak olyan hiteles és első hangtól az utolsóig hatásos (és mondjuk ki: biztonsági játékot folytató) lemezek a műfajban, amelyek megérdemlik a figyelmet, és hálás hallgatnivalóként maradnak mellettünk. Hiszen egy ilyen hagyománytisztelő kontextusban nem nagy megfejtésekre,  sokkal inkább jó dalokra van szükség, abból pedig itt jócskán akad.

8/10