Az UFO-k miatt lépett ki Tom DeLonge a blink-182-ból

1317697

A blink-182 volt énekese/gitárosa, Tom DeLonge tegnap azt nyilatkozta a Mic-nak, hogy azért lépett ki a zenekarból, hogy az idegenek által jelentett veszély tanulmányozására fókuszálhasson. A zenész egyébiránt 2015 januárjában távozott a pop-punk csapatból (már megint), azóta pedig már megjelentette Sekret Machines című könyvét is, amely sci-fi elemeket vegyít valós életben történt UFO-észlelések és emberelrablások beszámolóival. Szóval komoly az ügy.

A Mic által készített interjúból végeredményében kiderül, hogy nem csak művészi ellentétek voltak azok, amelyek távol tartották a gondolattól, hogy folytassa a bandában, lényegében a párbeszéd rávilágít arra a tényre, hogy az énekes a legnagyobb szenvedélyét szerette volna kiélni: az UFO-kutatást.

“Ez egy olyan dolog, amit mindig is akartam csinálni.” – mondta el Tom, akinek az érdeklődése az UFO-k iránt egészen a gyermekkoráig vezethető vissza. “Mindig is nagy szenvedélyem volt az űr és a jövő. De amikor elmerülsz egy ilyen témában, akkor az sokkal több, mint tudomány és technológia. A vallás, a kozmológia, a politika és a titoktartás is ugyanúgy kapcsolódik hozzá. Ez egy fantasztikus utazás. Viszont egyszerűen nem tudok kilenc hónapon át turnézni úgy egy évben, hogy elég időm maradjon arra, amit még szeretnék csinálni.” – fakadt ki az ex-blink-182-tag a Mic munkatársának.

Az interjúban DeLonge ezen kívül kifejti, hogy az UFO-k kutatása nem csak a személyes érdeklődési köre, hanem nemzetbiztonsági kérdés is: “Amikor egy olyan magánember vagy, mint én, aki olyan dolgokkal foglalkozik, amik nemzetbiztonsági ügynek számítanak, és lehetőséged van beszélni olyan dolgokról, amikre az egész életedben szenvedéllyel gondoltál – olyan dolgokról, amik lehetőséget adnak arra, hogy megváltoztathasd a világot -, részese lenni ennek, ez elképesztően fontos az életemben. 

Nos, mit is mondhatnánk? Tom nyilvánvalóan hisz az űrlények létezésében, ezt már egy blink-dallal is dokumentálta 1999-ben. Ha további kommentárt nem is kívánunk fűzni hozzá, az “Aliens Exist” című blink-182-számot mindenképpen elővesszük a fiúktól.