A Self Control egy talány Szekszárdról, ha a zenekar képeit nézem, napszemüvegben feszítenek… azt gondolnám, valami mocskos, lötyögős, szexszel baszott rock-blues, ha a borítót, akkor, pedig valami poénos punk, talán valami minimál HC-vel fűszerezve… ennek ellenére mit is kapunk? Egy velejéig technikás és odabaszós crossover muzsikát, néhol funkys, néhol feszes basszussal (Antal Viktár), screcthel (DJ Venom), szaggató riffelgető gitárokkal, melyektől lüktet az egész anyag (Zsedely Gábor), súlyos ritmusokat (Czank Tibor) és annak gépies tördelését — percussion (Szűcs Tamás), és egy változatos, igazi modern néhol dallamos, néhol hörgős, ordítós, rappelgetős vokált Szegedi Christian hangszálai által, akinek a refrének tipikus HC-s kórusaiban segítségére van Gábor és Viktár… 2002-ben alakultak, 2003-ban megszünt a csapat és tavaly júniusig egyikük se zenélgetett, akkor kezdték újra teljesen új felállással és elképzelésekkel csaptak a húrok közé.
Zenéjüket hallgatva önkéntelenül is olyan nevek jutnak eszembe, mint a
Clawfinger,
Senser,
Gunjah,
Such A Surge, meg talán némileg az őscsoda…
Megavier (bár annyira nem zaklatott és profi). Naaa hát ezek azért nem rossz nevek, mint etalon, szóval a szekszárdi srácok se tipikusan szarral dobálóznak a nem túl előnyös külsőségek ellenére.
Kezdésnek itt a modern és pakolós,
Don't Believe, ahol már elsőre érezni lehet, hogy a vokál dallamosan, riffekre épülve hörgős, az ismétlődő felvezetés, pedig kicsit nu-metál ízű, a kórus tipikusan HC-s, a zene pedig feszes és dallamos egyszerre, a refrén döngölős és kibaszott masszív. Nem tudom a srácok miket hallgatnak, de 100% hogy nem vetik meg az extrémebb bandákat se, haha. És már itt is a váltás, ami skretchelős, némileg a
Linkin Park és a
Limp Bizkit jutna róla eszembe, majd újabb váltás, melyben van egy kis régies
AC/DC íz, de csak pár másodpercig időzve a múlton, s ismétlődik a repertoár, majd a végére egy kis punkos beütés (amolyan
Clawfinger módra kivesézve a megkezdett dallamot), tekerősen, mondernül basszák be azt a tetves ajtót, hörgéssel és gitársípolással zárva.
Mondanom se kell, hogy így az első után meglepődtem, az összeszokott és komplex teljesítményen, mely változatos és technikás, jól felépített és minden a helyén!
A
Don't Believe sípolásának pontos folytatása a
I'd like To See, mely tamok és erős basszus összjátékával indítja meg a fogós tempókat, kellemes dallamot játszanak, de megvan a maguk súlya, és a riffelgetésre épülő „modern”-kántáló hörgés is faszán épül a trackbe, a refrén súlyos, túllép némileg azon a műfaji hálón, melyre a banda első hallásra hivatott, némileg metalcore-s a dolog, de ezt csak mellékesen jegyzem meg és suttogva. A végére nagyon masszív lesz a nóta, de itt
DJ Venom nem rakja magát oda, s ez talán nem is olyan nagy baj… hiszen így súlykolóbb a dolog.
A
We Are To Die kezdeti kettős tamjátéka kellemesen indul be, ahogy ráépül a feszes basszus és az a ritmust néhol törni akaró „
Fuck you!” lemez play… a refrén nagyon durván kórusra épül, és az egész dal iszonyat módon lépkedő, akadnak benne akusztikus kellemes részek, de a szöveg, több mint szókimondó, úgy repkednek itt a kurva anyázások, mint jobb szocreál negyedek kocsmáiban péntek éjjel a kések és a söröskorsók… a nóta zárása itt meglepően dallamos, szétfolyt akusztikával lecsengő.
A
Fuck Your Face kezdése durván
Clawfinger lopás, ám a csépelő folytatás és a nagyon mélyről feltörő szaggatás már inkább a
Gunjah-t jutatta eszembe, nagyon jók a dobok összjátékai és a néhol-néhol be-betolakodó hanglemez vicces „hadarása” is. Masszív track, melynek rengeteg fertőzése van, a zárás, pedig olyan, akár a kezdés, lassan lépcsőzetesen feljövő.
Nos, akinek nem lenne világos, a szekszárdi srácok durván túlszárnyalták azt a határt, melyet én eddig hittem/ gondoltam róluk (bár lehet ez az én lelkiszegénységem-meg csak névről ismertem őket)… a crossover boyok a lelkemre kötötték, hogy a most zajló
Prosectura és a leendő
Cadaveres turnét említsem meg a cikkben. Mint olvashattátok az iménti mondatban — megtettem; haha! Bár megjegyzem, s ezzel nem akarom teljességében determinálni a
Prosectura teljesítményét, de nem tudom mennyire szerencsés ez a közös turné dolog. A
Self Conrtol komplex repertorja súlyosan átlépi a
Prosectura rajongó tábor vicces és badarságban ömlengő, rejszoló, pina és szülők fitymázása adta vicces szövegeket (bár a Self-se Poe-ról énekel, haha), és zenei téren is durván túl mutat, a pontos, de egyszerű vicc punkon… a
Cadaveres már inkább nekik való, de annyira meg nem komplex a dolog… nah mindegy, majd kiderül!
A 4 dalon kívül az anyag tartalmaz egy multimédiás szarságot is, mely ügyesen van összevágva és kellemes kiegészítése a 15 perces modern dallamokkal baszott súlyos alapoknak. A zenekar oldalán elméletileg letölthető és belehallgatható mind a négy nóta, de mivel én ezt nem találtam meg (vagy nem működik), így egy dalt ki raktam a fentebbi tracklistbe csekkolhatjátok.
10/ 9,2 (nagyon jó úton járnak, most már csak egy terjedelmesebb anyagot kéne összehozni)
