A szegény ember klasszikus zenéje – ilyen lett az új Red

Tracklist:

01. Descent
02. Imposter
03. Shadow and Soul
04. Darkest Part
05. Fight to Forget
06. Of These Chains
07. Falling Sky
08. The Forest
09. Yours Again
10. What You Keep Alive
11. Gravity Lies
12. Take Me Over
13. The Ever
14. Part That's Holding On
15. Ascent

Műfaj: alternatív rock

Támpont: Skillet, Papa Roach, Fireflight

Hossz: 60:34

Megjelenés: 2015. február 23.

Kiadó: Essential Records

Webcím: Ugrás a weboldalra

Úgy néz ki, 2015 lesz az év, amikor a kisiklónak látszó rockbandák megpróbálnak visszatérni a gyökerekhez és a végeredményből nem az izzadtságszag, hanem jóleső nosztalgiát érzése árad. Ahogy a Papa Roach The Connectionje, úgy a Red két évvel ezelőtti lemeze is bőven alulmúlta a várakozásokat és egy tinglitangli, lélektelen pop-rock albumot kaptunk a korábbi tökös alternatív rock helyett. De végre elérkezett az ő idejük is a szépítésre.

10945525_10153213247767784_825932858608703231_n

10988496_10153199709912784_1640545971071717486_nMiért is volt rossz a Release The Panic? A középszerű dalokat még csak-csak elnézte volna az ember, de azt már nehezen viseltük, hogy suttba dobtak mindent, ami miatt kiemelkedtek a mezőnyből. A vonósokat felváltották a “mulatósszinti-effektek”, a súlyos alternatív rockhangzást az agyoneffektezett popos ropogás, a feszített tempót pedig az ugrabugra partidalok. Nem sokkal később néhány dalból elkészült a “Recalibrated” azaz az “eredetileg így szerettük volna rárakni a lemezre, csak a kiadó sürgetett minket és nem volt idő felvenni a vonósokat” verzió. Nem mondjuk, hogy az egész Howard Benson hibája, de köztudott, hogy számtalan híres banda lemeze lett borzalmasan szar a kezei alatt. Ezek után pedig nyilván Messiásként üdvözölte vissza Rob Graves-t a rajongóközönség, az új dalrészletek pedig rendre csak arról tettek tanúbizonyságot, hogy az új Red rohadt jó lesz.

Beleestünk persze a csapdába, mivel tényleg az album legjobb részleteit húzták el az emberek orra előtt és a maradékot meghallgatva már nem vagyunk teljes mértékben elégedettek, de még így is mosollyal a szánkon fogjuk abbahagyni az album hallgatását. Sikít a hegedű, döngetnek a gitárok és Michael Barnes is kiénekli a szívét a dalokban, így végre nincs olyan érzésünk, hogy megint csak a malacperselybe akarták gyűjteni az ezerdollárosokat egy újabb sablonszeméttel. Vannak szép nóták is meg csilingelő átvezetők, hogy ne csak zúzásról szóljon az egész. Az óriási slágereket egy kezünkön is meg tudjuk számolni, ezek száma az első három nagylemezen sokkal több volt, de annyira nem bánkódunk, mivel újra érezhetjük a hatalmas potenciált a bandában a jövőre vonatkozóan. Az ordítások jók és megfelelő időben is szólalnak meg, csak ezt a béna nu metal erőlködést kellene mihamarabb levetkőznie a csapatnak, ami ugyan egyre ritkább, de még mindig ketté tudnak törni egy egész korrektnek induló dalt.

Mindenképp érdemes tehát nekilátni az Of Beauty and Rage-nek, ami az új Papa Roach-hoz képest ugyan kicsit alulmarad a slágerek számát illetően, de összességében nem marad sokkal el, így az év elején már két olyan mainstream rocklemezzel gazdagodott a gyűjteményünk, amelyet rongyosra fogunk hallgatni 2015-ben.

6,5/10