Magic Circle – Magic Circle

Tracklist:

01. White Light
02. Rapture
03. The Greatest Escape - White Shores
04. Scream Evil
05. Conquering Nocturnity
06. Magic Circle - Cloven In Two

Műfaj: doom metal

Támpont: Black Sabbath, Pagan Altar

Hossz: 41:18

Megjelenés: 2013. január 28.

Kiadó: Armageddon Shop

Webcím: Ugrás a weboldalra

A pezsgő színterek és a közös turnék sok zenekar megszületéséhez hozzájárultak már, hiszen az egyes koncertek alkalmával elkerülhetetlen, hogy XY és YX zenész közt felmerüljön beszédtémaként, hogy ki mit szeret hallgatni. Van, hogy egy-egy ilyen "fú, őket én is bírom, haver" felkiáltás aztán eszkalálódni tud, mikor másokról is kiderül, hogy kedvük lenne egy adott stílusú, a meglévő bandáiktól eltérő zenét játszani. Sose jártam Bostonban, szóval nem tudom, hogy a Magic Circle megalakulása mögött van-e ilyen történet, de ez tűnik a legkézenfekvőbbnek akkor, ha belegondolunk abba, hogy bostoni hardcore zenészek döntöttek úgy, hogy a Black Sabbath nyomvonalán elinduló, de heavy metalban megforgatott doom metal hangzás előtt fognak tisztelegni.

Egész pontosan így néz ki a nevét a Nibelung-énekből kölcsönző zenekar: az énekes az a Brendan Radigan, aki korábban a Mind Eraser dobosa volt, most pedig a Rival Mob frontembere (utóbbi jelenleg Bostonban “a dolog”). A csapat basszusgitárosa, Justin DeTore rengeteg más banda mellett ugyanebben a kettőben is játszott/játszik, csak pont fordított posztokon, és a gitáros Chris Corry is köthető az énekeshez, hiszen ő volt a Mind Eraser gitárosa. Hozzájuk csapódott még a Doomriders új dobosa, Michael Quartelli, és a Justinnal a Mentalban együtt zenélő Dan Ducas (igen, ez egy becenevek nélküli cikk). A tagok többségének tehát elsősorban a hardcore punk volt eddig a mestersége, de valahogy mégis a doom metal rántotta őket össze – mondjuk az rögtön kiderül a dalok hallatán, hogy Corry és Ducas jó gitároshoz méltón kijárták az Iommi-iskolát, ismerik a heavy metal legjavát (NWOBHM!) és nem idegen számukra a Witchfinder General, vagy a Pentagram neve sem. Persze a nagy meglepetés Radigan, és a megfelelő szemléltetéshez segítségül hívnék egy Rival Mob dalt, majd egy számot a Magic Circle-től. Mindig öröm megtudni valakiről, hogy nem azért kiabál, mert nem tud énekelni, hanem azért, mert nem akar, de az külön boldogságra ad okot, hogy Radigan hangja és szenvedéllyel teli énektémai gyakran olyanok, mintha a csúcsformában (1969-1975) lévő Ozzy énekelne, bár azért szerencsére ritkán lépi át az imitálás határait. Ha pedig egy ilyen revival bandában az ének hitelesen hangzik, azzal már a fele meg is van. Öt-nyolc perces, hol gyönyörű ős-heavy dallamokkal, hol pedig imádnivalóan ormótlan doom riffekkel teli dalaikból árad a jól eső retro érzés, úgy töltenek meg hat perceket tartalommal, ahogy a mai rockbandák hármat se tudnak, és hiába alakulnak manapság a hasonló bandák olyan tempóban, mint tíz éve a metalcore zenekarok, a Magic Circle ki tud emelkedni a mezőnyből. (A hardcore punk szempontjából nem) Sajnálatos, hogy valószínűleg sosem lesz elég idejük a bandára, mert ez ebben a formában meg tudná szorongatni a kortárs doom mezőny szinte bármelyik csapatát, hiszen a dalaikban lévő érzés nem válik utánérzéssé, és  túlmutatnak azon, hogy pusztán kedvcsinálóként szolgáljanak a Master of Reality újbóli meghallgatásához. 8/10