Hazai Hétvége: Öt Percünk Maradt / Mite De Cimetiére – Split

A screamo jól érezhetően elment egy hisztisebb, az érzelmeket leginkább felkavarni kívánkozó irányba az utóbbi 2-3 évben, és ez leginkább az olyan zenekaroknak köszönhető, mint a La Dispute, a Defeater vagy a Pianos Become the Teeth, de a neveket akár a cikk végéig is folytathatnánk. A zenekarok többsége a dallamos hardcore-ban vagy a post-rockban találja meg a baráti társat a megvalósításhoz, azonban maga az (indie) emo legalább tud olyan hatásos és felkavaró lenni, mint a zajosabb  kvinttudatosabb, valamint atmoszférikusabb társai. Az Öt Percünk Maradt csapata azonban még ezt a szellemiséget is elvetette a biztosabb egyéniség és kiállás érdekében, s az emo violence karjain csorgatja a hallójáratainkba részükről a split három dalát. A három tétel összességében egy nagyon fekete (érezhető black metal befolyások, kortárs screamo-ban pl. We Came Out Like Tigers), vészjósló screamo-t tár elénk, amely egy intenzív, több ízben is erőszakos köntösben mutatkozik meg előttünk. Szinte le sem lehet tagadni az olyan bandák hatásait, mint a La Quiete, a Daïtro, a Belle Epoque (összességében a francia screamo hullám krémje), s ez az egész közeg van belecsurgatva az olyan bandák munkásságának az újragondolásába, mint a Pg.99, az Ampere, a Neil Perry, valamint az Orchid. Összességében van még mit csiszolni a dalokon, de mindenképpen reménykeltő nem csak a hozzáállás, valamint a kezdeményezést, de maga a tehetség, és így a minőség is. A split második részében a Mite De Cimetiére fogad bennünket, akik egy sok-sok emo (és hangyányi post-rock) hatással teleszőtt screamo-t játszanak. A trió különlegessége, hogy bőgős nélkül tolják (ének, gitár, dobok), s zeneileg ott közelítik meg a screamo-t, ahol azt a kortárs Pianos Become the Teeth sikerre vitte, valamint a The Saddest Landscape legendássá tette, csak némileg „visszafogottabban” (Funeral Diner hatások?), amely legtöbb esetben a kevésbé erőteljes gitárhangzásnak köszönhető. Pedig ha a későbbiekben jobban odarakják magukat, akkor a témákból egészen jó Her Breath On Glass, June Paik-szerű dallamos, zúzdásabb részek is kirajzolódhatnak, hiszen erre a témák íve alapján minden esély megvan,  de ehhez szükség van a gitárhangzás súlyosabbra, karcosabbra való tételére. Kezdetnek viszont egészen jó dolgokat hallhatunk: remek emo hatáskezelés, ritmikai váltások, és a jó öreg elegáns dalszerkesztés. Reményteljes az ő formációjuk is. 6,5/10