Hazai Hétvége: Behind My Mind – Where We Can Fly

A Where We Can Fly ugyanis egy jó stílusérzékkel megírt bemutatkozás, amelynek egyetlen gyengéjét a rutintalanság adja, hiszen az alig félórás lemez már az első hallgatás után elárulja magáról, hogy a zenekar (feltehetően) azzal a szándékkal formálta olyanná a lemezt, amilyenné, hogy a végeredmény egyfajta belső mérföldkő lehessen, ami magában foglalja az összes korábban megírt dalt. Ennek eredményeképp a jobban sikerült tételek közé az átkötők mellett is befért egy-egy vérszegényebb szerzemény, amely csupán azért tűnik el az összhatásban, mert a Behind My Mind dalai sem feltétlenül építkeznek túl sok hatásból. Az előző évtized meghatározó metalcore-előadóinak kéznyoma megkérdőjelezhetetlen (az August Burns Red, a Darkest Hour és az As I Lay Dying hatása a legnagyobb, míg az intermezzók a Killswitch Engage-et juttatták eszembe), aminek köszönhetően svédelt csontdallamokra, hol agyasabb, hol kevésbé hatásos breakdownokra, valamint alkalmi blastbeatekre és kevésbé találó dallamos énektémákra lehet számítani. Mert lehet legyinteni, hogy ezerszer eljátszott panelekről és alkalmasint kiszámítható témákról van szó, mégis megbújik minden ilyen váltás mögött egy olyan szenvedély, ami nyilvánvalóvá teszi, hogy ezek a srácok szeretik, amit csinálnak, és épp emiatt van benne egy olyan tűz, ami miatt bátran nevezhetjük reménytelinek az amúgy korántsem tökéletes bemutatkozást. Hiszen ha a szívünkre tesszük a kezünket, könnyedén kiválaszthatnánk öt olyan dalt, amelyből egy jobban irányzott promóciót követően egy igazán nagyot szóló EP kerekedhetett volna ki, így pedig egy olyan (erőltetettnek ható) nagylemezt kapunk, amely életjelnek tökéletes, azonban képtelen beteljesíteni egyfajta elvárást, és meglepetést sem tud olyan erővel okozni, mint ami egyébként a srácokban van. Mert hiszem, hogy a Behind My Mind némi rutin és világlátás után belerázkódhat annyira a zenélésbe – azért is merem ezt leírni, mert nagyon fiatal bandáról van szó –, amiből még valami igazán jó is kisülhet, mert a Where We Can Fly ugyan valóban több egy egyszeri stílusgyakorlatnál, de mégis kevesebb, mint egy olyan debütálás, ami két vállra fektetheti a stílus hazai szerelmeseit.

6/10