Dave Hause – Devour

Tracklist:

01. Damascus
02. The Great Depression
03. We Could Be Kings
04. Autism Vaccine Blues
05. Same Disease
06. Before
07. Father's Son
08. Stockholm Syndrome
09. Becoming Secular
10. The Shine
11. Bricks
12. Benediction

Műfaj: folk punk, énekes-dalszerző

Támpont: Chuck Ragan, Frank Turner

Hossz: 48:30

Megjelenés: 2013. október 8.

Kiadó: Rise

Webcím: Ugrás a weboldalra

A 2011-es, debütáló, viszonylag nagy sikert elért Resolutions után itt van újra a korábbi Paint It Black gitáros, és The Loved Ones énekes Dave Hause. A már említett első lemezt a fél világgal sikerült élőben megismertetnie köszönhetően annak, hogy nem kisebb zenekarokat kísért, mint a Bouncing Souls, a The Gaslight Anthem, vagy a Social Distortion. Míg élőben jellemzően egy gitáron adja elő dalait, lemezen Frank Turnerhez hasonlóan egy komplett zenekar áll mögötte. A történelemóra után lássuk, mennyire is lett pusztító a Devour.

Az elsőre leginkább szembetűnő különbség, hogy míg a debütlemez tele volt pakolva akusztikus hangszerelésű, néhol szomorkás, de általában azért “látszik a fény az alagút végén” típusú punk dalokkal, itt valami egészen másról van szó, ugyanis a korongnak van egy megfoghatlanul nyugtalan atmoszférája, és az utolsó másodpercekig tényleg sehol nem látszik semmilyen fény. Azért ennyire persze ne szaladjunk előre, haladjunk szépen sorjában. Először is le kell szögezni: zenei szempontból egyértelműen az első albumon hallható, a kissé bluesos gitártémákkal operáló, és ezt érzelmes hanggal nyakon öntő vokállal fűszerezett dalstruktúrát követő vonal lett ismét az irányadó. Az hagyján, hogy gitártémák terén nincsenek nagy megfejtések, mindemellett pofon egyszerűek a dalszövegek is. Ennek megfelelően senki ne számítson John K. Samsonféle metafora-játékokra, vagy Greg Graffin típusú bonyolult nyelvhasználatra. Mi képes akkor mégis súlyt adni a Devournak? Pont az egyszerűségéből következő nagyszerűsége, és közérthetősége ad egy olyan pluszt a lemez hallgatása közben, amit a húszas-harmincas éveit taposó generációk általános problémáját próbálja felvázolni logikus gondolkodású, mégis eléggé melankólikus hangvételű dalokba beépítve. A The Great Depression és a We Could Be Kings című nóták szinte ugyanarra a témára lettek felépítve, miszerint a korábban már említett generációk számára már nem elérhető a sokat emlegetett amerikai álom, ill. hogy elmúlt az az idő, hogy megkapta a diplomáját, és csak a képzelet szabhatott határt a jövőt illetően. Ugyanis a jövő, mint olyan, Dave Hause szemüvegén keresztül nem igazán látszik, vagy ha mégis, az rendkívül sötét, és senki sem akarja látni. Az Autism Vaccine Blues / The Same Disease duóban őszinte vallomásokat hallhatunk különböző függőségek hatásairól, kezeléséről, és az alattuk átélt változásokról, szituációkról.  Az album két legfogósabb dala egyértelműen a koncertekről már régóta ismerős The Shine, ill. a Father’s Sonra keresztelt mű, melynek hallgatása közben azért megvakarhatjuk a fejünket, hogy vajon hányszor hallgatta meg Dave barátunk a Biloxi Parish nótát a The Gaslight Anthemtől.

A korong legügyesebb, legokosabb húzása kétségtelenül a záró tétel, ugyanis tökéletesen keretek közé helyezi magát a lemezt idézetekkel kiegészítve a korábban elhangzott dalokból, egyszersmind nyomatékosítva, és emlékezetessé varázsolva az addig hallottakat, majd összegezve, hogy a világon történő sok rossz ellenére, nem yolo a mottó, hanem a szépen, magyarosan fogalmazott: “all you need is love”. Hause Frank Turnerhez hasonlóan egy téma köré építette fel idei nagylemezét (természetesen azért szó sincsen direkt konceptalbumokról), és ha egy kis hajszállal is (a két korong hangulatát, ötletességét, az előző lemezekhez való viszonyukat figyelembe véve), de sikerült brit versenytársát maga mögé utasítani, így idén mindenképpen ő nyerte meg a Chuck Ragan mögötti örökös második helyet, az akusztikus gitárra hangolt punk-rock “versenyben”.

8.5 /10