Új számot mutatott a Hacktivist új felállása

Reprogram címmel egy friss dalt adott ki ma a Hacktivist. Ez az angol rap-djent-banda első teljesen új száma az utóbbi évek tagcseréi után, illetve az első megjelent daluk, amit már a tavaly ilyenkor csatlakozott James Hewitt gitárossal írtak. (Rajta kívül az egyik rapper/frontember, Jot Maxi is “új” tag még a bandában, bár vele már 2017-ben is kiadtak egy számot, ami a 2016-os nagylemez egyik dalának az átdolgozása volt.)

A banda egyébként már javában dolgozik a második nagylemezén, amiről már több dal is koncertkész állapotban van. Emellett pár hete egy The Prodigy-feldolgozást is kiadtak, a nemrég elhunyt Keith Flint emlékére.