Holnap az A38-on debütál az Our Hollow, Our Home

ourhollowourhome

A brit metalcore legújabb reménysége, az Our Hollow, Our Home nem véletlenül találta szemben magát kiemelt elvárásokkal a közönség és a szakma felől egyaránt. A Hartsick az idei év egyik legszerethetőbb bemutatkozása lett, amit az Architects, a Bury Tomorrow és a Parkway Drive rajongói egy emberként ölelnek majd magukhoz. A zenekarral pedig ugyanezt lehet majd tenni július 17-én, miután a srácok az A38 Hajó tetőteraszán mutatják be az album dalait.

A southamptoni kvintett az elmúlt öt évben mindent megtett azért, hogy megtalálja saját hangzását, és a legkisebb klubkoncertektől és előzenekaroskodásoktól mostanra juthattak odáig, hogy főzenekarként járják Európa klubjait, és a nyári fesztiválturnéjuk is elhúzódik az ősz beköszöntéig. Ez pedig teljesen megérdemelt, hiszen a Hartsick egy tudatosan és kitartóan dolgozó, kiemelkedően érett dallamérzékű zenekart tükröz, amelyik épp annyiban van tisztában saját gyökereivel – beleértve a brit metalcore-hullám másodvirágzását –, amennyire hallhatóan törekszik is arra, hogy saját karaktere megjegyezhetővé váljon. Így a súlyos breakdownok és az okosan megírt gitártémák mellett a dallamos refrének is kiemelt hangsúlyt kapnak ahhoz, hogy kétség se férhessen ahhoz, hogy ezek a srácok még nagy dolgokra vannak hivatva. A Hartsick pedig nemcsak gyökereiben, hanem atmoszférájában is láthatóvá teszi azt, hogy az OHOH szeretne nyomot hagyni: a lemezhez készült eddigi három videoklip – melyek közül a Karmadillo a Rogue One felvételeinek otthont adó Black Hangarban került rögzítésre – önmagában is felidézhető, és nem véletlenül lett viral a srácok legfrissebb Ed Sheeran-átirata sem. A Shape of You pedig szinte biztosan elhangzik majd az A38 Hajó tetőteraszán az album dalaival együtt, ahol a kurrens metalcore-hangzások szerelmesei tényleg Európa egyik legnagyobb ígéretét láthatják majd egy fülledt klubkoncerten, és ha ilyen ütemben növekszik a zenekar, erre a jövőben már nem sok esély marad.

A koncert hazai vendége a miskolci Anchorless Bodies lesz. Érkezzetek időben, mert a csendrendelet miatt este 10-re az egész bulinak vége! Bővebb infók a Facebookon.