Friss videóban disznólkodik a Mudi

A nemrég nálunk is bemutatkozott Mudi zenekar elkészítette első videóklipjét. A budapesti stoner-banda a tavalyi Animalism kislemezről a Mangalitza című számát választotta ki, mely egy próbatermes videót kapott. A zenekar gitárosa, Kovács Petyesz az alábbiakat fűzte a megjelenéshez:

A 2019 legvégén megjelent, bemutatkozó EP második trekkjét, a Mangalitzát filmesítettük meg, hogy végre indíthassunk rá egy kétezer forintos Facebook-hirdetést. Van benne fény, sötét, nyál, bukfenc és aikido, a végén pedig megpörkölik a végítéletre váró, túlérett hízót. Egyébként a dal rólunk szól, emberekről. Növünk, csak növekedünk, aztán az elpazarolt éveinket felperzseli a vég, ami elől még naivan a sárban keresünk némi búvóhelyet, elhitetve magunkkal, hogy talán nem lesz vége. A videó anyagot Farkas Zénó Rolf készítette, ezúton üdvözöljük!

A banda hamarosan bejelenti a tavaszi koncertdátumait, érdemes figyelni a Facebook-oldalukat.