Az ember tragédiája ihlette a Bipolaris új dalát

Barázdák címmel új dalt adott ki a győri experimentális hardcore-banda, a Bipolaris. A dal, illetve a korábban megjelent Karcinogén és a Terhek egy újramunkált verziója mind helyet kapnak majd a No Martyr Collective zenekaraival (Beerzebub, Devoid, Witchthrone) közös négyes spliten, ami valamikor idén fog megjelenni.

A zenekar úgy fogalmazott, hogy a dalt részben a szomszédunkban dúló konfliktus és kortörténeti tragédia, részben pedig Madách Imre Az ember tragédiája című műve ihlette. A szerzeményből idézet is került a dalszövegbe, valamint a mű alapján készült 2011-es animációs film jelenetei köszönnek vissza a számhoz készült vizuálból. Annak sem cseng a füle, aki Bogyót hallja fítelni a Beerzebubból – mit érne a ‘Martyr krú, ha a résztvevők nem segítenék ki egymást lépten-nyomon?

A nyár folyamán még itt lehet megnézni Somáékat:

  • július 22. – Esztergom, Kill the Mosquitoes
  • augusztus 12. – Budapest, Arzenál Live, Hell Vill
  • augusztus 17. – Mátrafüred-Sástó, Fekete Zaj
  • augusztus 26. – Dorog, Kacsa

Ősszel pedig a No Martyr-os zenekarok egy hatállomásos turnéra mennek, ennek dátumai:

  • szeptember 30. – Dunaújváros, Kaptár
  • október 6. – Nyíregyháza, Club Hollywood
  • október 7. – Budapest, Kvlt
  • november 10. – Szeged, Városi Rock Klub
  • november 11. – Székesfehérvár, Nyolcas Műhely
  • december 16. – Győr, Bridge