Ajánló: Nőnapi zúzás a Trafóban –

Nőnapi zúzás a Trafóban – a gyengébbik nem képviselőitől

"Pár nappal nőnap után a budapesti Trafó színpadát három csajbanda veszi be: március 11-én a Tues Die vendége lesz a Buttercup, az Angelus, valamint a Handle With Care. Elsőként a Handle With Care nevű formáció lép színpadra, akik lágyabb rockban utaznak: a négy hölgy olyan bandák dalait adja elő, mint a Juliette and The Licks, a Queens Of The Stone Age, vagy PJ Harvey. Utánuk az esztergomi székhelyű Angelus keményíti be a hangulatot: az első lemezére készülő extreme metal csapat 6 év után egy fiút is csatasorba állított, ugyanis a dobok mögött egy ideje Kirchner Kolos ül, a frontvonalat azonban továbbra is három lány – köztük egy friss anyuka – alkotja. Harmadikként a budapesti Buttercup lép fel: az ötösfogat az Angelus-nál dallamosabb, stoner elemekkel vegyített rockzenét játszik. A csajok szintén első nagylemezükre készülnek, s a tavasszal az ország több pontján lesznek közösen láthatóak az Angelus-szal, Illusion című dalukhoz készített klipjüket pedig időnként el lehet csípni a hazai zenecsatornákon."

Ott a helyem