Stratégiák a kiégés ellen – Új dalt mutatott be a Touch

A zseniális 2019-es lemezét követően végre újra aktivizálta magát a Touch. A budapesti hardcore-zenekar hamarosan kiadja új kislemezét a Solace Musicnál Deliverance címmel, melyről az első előzetes már meg is érkezett. A Disengagement című dalt alább már mutatjuk is, érdekessége, hogy a Berriloom and the Doomból ismert Déri Ákos is szerepet kap benne. Az amerikai No Echo oldalán debütált dalhoz az alábbiakat fűzte a banda gitárosa, Alakszai László:

Általánosságban elmondható, hogy ez a dal a kiégésről szól. Mindig visszafelé nézünk, hogy életünk melyik időszakában voltunk a leginkább elégedettek, a múlthoz hasonlítjuk a jelent. Ezen elmélkedni hasznos lehet, de egyben (mérgező) boldogságkereséshez is vezethet. Hogyan tudjuk kezelni az érzelmi és mentális kimerültség állapotát? Hogyan hagyhatjuk magunk mögött az elménk összes terhét? Életünk minden szakaszában meg kell találnunk a választ ezekre a kérdésekre. Új utakat és új stratégiákat kell keresnünk a kiégés elleni küzdelemben.

A srácokat a közeljövőben több buliban is el lehet csípni: