2009. május 4.
Megmondom őszintén, igencsak szkeptikusan álltam elébe ennek a könyvnek. Amikor tudomást szereztem Fieldy önéletrajzi művéről és annak témájáról, akarva akaratlanul is a kétkedés lett úrrá rajtam. Hiszen ott van ugye Head, aki jó útra tért, befogadta Jézust a szívébe, kilépett a Korn-ból és minderről egy brutálisan őszinte könyvet is írt 2007-ben többek között az ex-zenésztársak nem éppen legnagyobb örömére. Erre most itt van egy újabb Korn tag, aki kísértetiesen hasonló címkékkel reklámozott írása került nemrég a boltok polcaira. Mindezen „fura” dolgok ellenére is igyekeztem úgy nekikezdeni az olvasásnak, hogy az előítélet legcsekélyebb árnyéka se vetüljön a lapokra.
Ezúttal nem részletezném a Korn-hoz fűződő kötődésemet, amit már korábban a Save Me From Myself esetében megtettem, valamint a terjedelmes történetmesélést is igyekszek valamelyest visszafogni. Hiszen döntő többségben a sztorik ugyanazok (egy darabig legalábbis), csak hát ugye más szemszögből elmesélve. Persze azért több helyen is összekapcsolódik ill. kiegészül a két műben részletezett események sora.
A gyermekkor leírása szinte teljesen megegyezik Head-ével (problémás családi háttér), ami után aztán szépen megismerkedhetünk a zenei pályafutás minden egyes állomásával, ami végül a Korn-hoz vezetett.
A fejezeteket egy-egy Korn szám címével látta el Fieldy, kezdésként pedig ez esetben is egy a múltból felidézett brutális sztorival kezdődik a könyv, ami egész röviden összefoglalva azt meséli el, hogy hogyan is jutott el arra a pontra, hogy a non-stop piálás, gyógyszerezés, füvezés és kezelhetetlen dühkitörések sora mindennapi rutinná vált.
A számomra leginkább zavaró tényező az iszonyat csapongó írásmód volt, ami sokszor minden ok nélkül ugrál az időben, megnehezítve egy-egy korszakra, nagyobb történetmesélésre való ráhangolódást. Persze nem muszáj mindent lineáris sorrendben megírni, de itt azért kissé zavaróvá vált egy idő után ez az összevisszaság. Valamint ha nagyon kukacoskodni szeretnék, akkor bizony a nyelvi eszközökben is találhatnék kifogásolnivalót. (Mindezt pedig már csak azért is ideírtam, hiszen elvileg egy profi íróval, Laura Morton-nal készült közösen a könyv, aki több New York Times bestseller-nél is közreműködött korábban.)
Az ex-gitároshoz hasonlóan Fieldy sem kíméli önmagát, élesen bírálja egykori viselkedését, valamint a bunkó énjét, aki képtelen féken tartani a nyelvét, aminek köszönhetően lényegében mindenkit elidegenített magától az évek során.
Az ő függősége kezdetben „kimerült” a hihetetlen mennyiségű sörök fogyasztásában, a hatalmas éjszakai zabálásokban, illetve a nyugtatókon való függésen. Ez utóbbira azért volt szüksége, hogy elnyomja a folyamatos bűntudatot, a másnapos depressziót, hogy aztán a felsorolásban szereplő dolgokat ismét a szervezetébe tölthesse.
Fieldy – ‘Got The Life’ book – webisode #1
(További videók: #2, #3, #4, #5, #6)
Apja tehetséges zenész volt, anyja pedig háztartásbeli, aki később elkezdett bébiszitterkedni, többek között Jonathan-re is vigyázott. A kis Reggie pedig állandó részese volt a zenekari próbáknak és arról álmodozott, egyszer majd ő is rocksztár lesz. Az otthoni példa hatására már 12 évesen nekiállt a sörözésnek, határok nélkül.
Először gitározni kezdett, majd amikor összebarátkozott Munky-val és Head-del rá kellett jönnie, ők mennyivel jobb gityósok mint ő.
Ennek megfelelően az első zenekarban már a basszusgitárt pengette. Valahogy jóval természetesebbnek tűnt számára a basszus és már rögtön a kezdetektől a ma már oly jól ismert stílusban csapkodta a húrokat a Pierced-ben.
Az iskolát teljesen elhanyagolta, de aztán végül csak elvégezte (igaz többnyire csalással) és például itt is megjelenik az a vissza-visszatérő motívum, amikor egyfajta kikacsintásként az olvasót szólítja meg amolyan erkölcsi mondanivaló felhanggal, hogy reméli az ő hibáiból tanulni fognak mások. Szerintem amúgy egy ilyen kierőszakolt útmutatás nélkül is átjött volna a mondanivaló…
18 éves korában már napi rendszerességgel partizott, ekkor kezdett el speed-ezni is. De érdekes módon igazából nem kattant rá és nem ez a fő vonal a függőségével kapcsolatban.
Rákapott a bolti lopásokra, ami után egyre vadabb ötletekkel állt elő. Egész pontosan eltervezte egy bakersfield-i bank kifosztását is, amiből aztán persze semmi sem valósult meg.
Allergiájának köszönhetően soha nem szívott semmit. A sör és a gyors megszállottja volt, ami következtében tartani tudta a sovány rock sztár image-et, amit kitalált magának. Miután felhagyott a cuccozással, elkezdett egyre jobban hízni az addig iszok amíg látok és az addig eszek amíg mozgok kombónak köszönhetően, ami aztán hosszú éveken át napi rutinnak számított.
Az LAPD-s időszakhoz köthető néhány viccesebb sztori is, mint például a teljesen véletlenszerű megismerkedés a Red Hot Chili Peppers tagokkal az utcán.
Ekkor kezdett el fűvel dílerkedni. Habár szívni sosem szívta, az üzlet hamar virágzásnak indult.
21 éves korában csak úgy elvett egy lányt akibe ugyan nem volt szerelmes, de jó társaság volt. Innentől kezdve a könyv központi témája is jobban előtérbe kerül, miszerint igazából soha senkit sem szeretett saját magán kívül. Fieldy’s Rules néven már az első oldalakon megismerhetjük azt az általa felállított szabályrendszert, ami alapján élte az életét. Gondolom mindenki el tudja képzelni, hogy körülbelül mik szerepelhettek a 7 pontból álló listán…
A Creep után, Jonathan Davis bevételével 1993-ban megalakult a KoRn! Itt néhány igen durva és morbid sztori erejéig megismerkedhetünk Jonathan igazán beteg oldalával is, ami a hullaházban végzett munkájához köthető. Ha egyszer Davis is ráveszi magát egy könyv megírására, azt hiszem néhány igazán letaglózó történethez lesz szerencsénk.
Az első album dalainak megszületésével illetve a konkrét stúdiózással kapcsolatban pár igen érdekes sztorit is megoszt velünk Fieldog. Ilyen például a klasszikus, Who Then Now? videón látható kajaköpködős jelenet vagy a Shoots And Ladders skótdudás intrójának felvételének körülményei. Hasonló, rajongók számára abszolút nyálcsorgatós sztorikban a későbbiekben sincs hiány: a Life is Peachy borítójának eredeti elképzelése, vagy épp a Wicked című nóta satu készen történő feléneklése Chino Moreno közreműködésével.
A Megadeth turnét követően kezdte felvenni az igazi rock sztár image-ét. A folyamatos sörvedelés + nyugtatószedés + hatalmas zabálások közé egy újabb szenvedély iratkozott fel a listára, ez pedig a sztriptíz bárokba történő látogatások sora volt. Sokszor aztán a buszban vagy a hotelben is folytatódtak a privát bulik…
1997-ben megismerkedett Fred Durst-tel (Limp Bizkit). Kettejük barátságáról, valamint arról, hogy hogyan juttatta a bandát lemezszerződéshez egy nem éppen rövid, de annál érdekesebb formában kapunk meg minden információt. Ehhez hasonló, munkakapcsolatokból lett barátságokról (leginkább hip-hop körökben) a későbbiekben is igen részletesen ír. Számomra ezek az epizódok a felejthetőbb kategóriába sorolhatóak.
27-28 éves korában próbálta ki először a füvezést, ami azonnal be is jött neki. Nagyon.
A heves vérmérséklete ekkortájt érte el a már elviselhetetlen magasságokat és a mindenen való kiakadás, beszólogatás hamar negatív képet alakított ki róla mindenkiben. „Ó ne! Itt jön Fieldy…”
Az biztos, ha olyan buliban voltál Fieldy-vel együtt, ahol elfogyott a sör, jobban tetted ha mielőbb lelépsz a helyszínről…
’97-ben megszületett a kislánya: Sabrina, valamint megalakult a Korn kiadója, ami elsőként az Orgy lemezét adta ki.
1998-ban a Follow the Leader megjelenését és a Family Values Tour-t követően összeházasodott Shela-val, majd megszületett második lánya is, Olivia.
1999-ben Jonathan, nagyapja halálának hatására a józanság útjára lépett. Ez majd még a későbbiekben kap jelentősebb szerepet…
Az Issues lemez turnéjának végével egy időben Shela Jehova Tanúja lett, majd egy egyszerű kérdésre (megcsalta-e valaha) adott őszinte válasz a végét is jelentette a házasságuknak.
Az Untouchables album felvételének idején ismerkedett meg Dena-val aki akkor 18, Fieldy pedig 32 éves volt. Elkezdtek randizni, együtt lógni. Ő volt az a nő, aki életében először megérintette a lelkét, és 8 hónap után el is hangzott a mágikus I LOVE YOU.
De mindezek ellenére is ment minden ugyanúgy tovább, mármint ami az irgalmatlan partizásokat illeti. Amikor kiderült a lányról, hogy speed-ezik, kirúgta. (De persze nem tartott sokáig a különlét.)
2002 januárjában elkészült a szólólemeze Fieldy’s Dream címmel. Ezzel kapcsolatban is egy elég átfogó képet ad a dalok szövegétől kezdve a felvételeken át, mindenből kapunk egy kis szeletet. Nem érdekelte a sikertelenség vagy mások véleménye. Egyszerűen a gondolatait, érzéseit akarta ilyen formában kimutatni.
Az Untouchables tour idejére bekövetkezett az az állapot a zenekaron belül, hogy kerülte mindenki a másik társaságát. Szigorú munkakapcsolat alakult ki a kvintetten belül.
Egy Ham nevű fickó – az asszisztense – volt a „fix it guy”. Ő volt az, aki minden egyes alkalommal (péládul egy törős-zúzós kiakadás után) bocsánatot kért a megbántottaktól, sőt még olyan is volt, hogy ő beszélt telefonon a szüleivel vagy a barátnőjével.
Az apja közben újraházasodott és teljesen megváltozott, józan, keresztény életet élt.
A Take a Look in the Mirror idején külön buszokkal jártak turnézni. Head pedig ugye ekkortájt már totális speed-rabságban volt, alig mutatkozott és kedzett egyre inkább csontsovány lenni, ami Fieldy-nek is feltűnt persze. Bár a konkrét okokat ő is csak a könyvet elolvasva tudta meg! (Azért ez is egyfajta bizonyíték arra, hogy mennyire nem működött emberi kapcsolatok terén a Korn annak idején.)
2005 februárjában pedig Head bejelentette a távozását a zenekarból.
A See You On The Other Side lemez befejezését követően meglátogatta a kiszállt gitárost, akit jól látható boldogság lengett körül. A beszélgetésük vitába torkollott végül..
„Soha nem fogok megtérni Istenhez!” Sokáig ez volt az utolsó találkozásuk.
Az igazi változás akkor kezdődött el az életében, amikor kiderült, hogy az apja rákos. A legjobb kórházakban a legjobb orvosok kezelték és fel sem merült benne a komoly gond gondolata, hiszen ő volt a nagy rock sztár, aki mindent megtehet / megvehet, a pénz nem számított. Minden rendben lesz – gondolta.
40 napon keresztül minden egyes nap ott volt édesapja mellett, még a halála pillanatában is. Mindi (az apja felesége) mondta el apja kívánságát, hogy fogadja szívébe Jézus Krisztust. Értelemszerűen nem volt erre felkészülve, de nem mondhatott nemet a közös imára, aminek keretein belül bűnbocsánatért imádkozott és hogy Jézus a szívébe költözzön.
Jon-nal nagyon közel kerültek egymáshoz újra, akinek annak idején nem tudott (ahogy Munky-nak sem, amikor meghalt az édesanyja) semmiféle támaszt vagy segítséget nyújtani, hiszen korábban fogalma sem volt arról, hogy milyen lehet egy családtagot elveszíteni.
A temetés utáni este egy újabb ima (ezúttal már otthon) mindent megváltoztatott…
Másnap reggel az összes füvet lehúzta a vécén és nem érezte többé a késztetést sem hogy piáljon. Könnyű volt abbahagyni – mint mondja -, mivel korábban már biztos volt benne hogy ez fogja megölni. Folytatta minden nap az imádkozást, bár a legtöbb ember azt hitte hogy ez csupán egy múló hóbort nála. Egy éven keresztül csak bocsánatkérő imák voltak napirenden, a szóban forgó könyv nyomdába kerülése előtt pedig minden Korn tagnak írt egy levelet, ami bekerült a ‘Got The Life’-ba is persze. Na, ez azért egy igazi kuriózum ám!
Sokszor, sokféleképpen megjelenik a könyv egészében az a hihetetlen mennyiségű bocsánatkérés, amivel tartozik az emberek felé. Az a sok negatív dolog, amiért mindezt kérnie kell valamelyest homályos ugyan az ő számára is, hiszen például a David-nek írt levelében ő maga fogalmaz úgy, hogy „…ugyan sok mindenre konkrétan nem emékszek, de egészen biztos vagyok benne, hogy megbántottalak”. Ez már ugye megint csak a címzetten múlik, hogy egy ilyen sor mennyire hatja meg, de Fieldy mellett szóljon, hogy a jó szándék, az őszinteség valóban valódinak tűnik.
Egy rendkívül személyes és minden részletre kiterjedő vallomás Denának is kijárt a nőzésekről, ami újabb megoldhatatlannak tűnő akadályokat gördített az életének újjáépítésén gőzerővel dolgozó Reggie-nek.
Még a KoRn eredeti felállásában reménykedők számára nyújthat némi reménysugarat a következő mondat: „Nem múlik el nap, hogy ne gondolnék arra, hogy milyen jó lenne Head-del újra együtt zenélni.”
2006 májusában összeházasodott Dena-val, aki viszont továbbra is speed-ezett. Válaszút elé állította a nőt, ami nagyon nehéz volt ugyan, de készen állt arra, hogy akár el is veszítheti…
Majd egy újabb alapító tag döntött úgy, hogy elég volt… David bejelentése nem volt teljesen váratlan húzás. Arvizu szerint besokallt, illetve az étteremláncára akart komolyabban koncentrálni.
A barátsággal kapcsolatban olvasható egyébként egy igazán érdekes okfejtés. Fieldy-nek a józanodás volt a barátság próbája. Azaz kiderült, hogy ki volt az, aki csak a partik miatt volt mellette és ki az igaz barát, aki annyi rossz dolog után is meg tud bocsátani neki és partianimálkodás nélkül is igaz barátok tudnak maradni. Persze, kissé nyálas szövegnek hathat ez, de egy mindenképpen érdekes felvetés…
Nem sokkal az esküvő után megszületett első közös gyermekük is, ezúttal egy fiú, Israel képében.
Eközben pedig minden második hétvégén a lányaival is találkozik, ami igen aktív együttléteket jelent. Sok sok beszélgetéssel és közös imákkal megspékelve az alkalmakat, miközben Shela és Dena barátok tudtak lenni. Mondhatni itt az igazi Happy End, végül minden jóra fordult!
Számomra mindenképpen Head könyve az abszolút favorit, azt tényleg le sem tudtam tenni, és már a legelső oldalakon olyan szintű közeli, baráti kapcsolatot tudott kialakítani az olvasóval, hogy az szinte hihetetlen. Valamint nekem sokkal élvezetesebb volt mind a régi életének, mind a megtéréséhez vezető út leírása, valamint az egész valláshoz, Istenhez fűződő rendkívül szoros kapcsolata, annak gyermeki lelkesedéssel történő elmesélése. Ez utóbbiból nincs olyan sok a Got The Life-ban. De persze ezek a dolgok sem ugyanúgy zajlanak le mindenkiben…
Mindenesetre nekem Head mindenképpen egy szimpatikusabb figura, de a Fieldy által leírtak is érdekesek és tanulságosak. Én a szóban forgó írást leginkább úgy foglalnám össze röviden, hogy a rock n’ roll életmód fény- és árnyoldalai, majd az egyik szülő elvesztésének hatására a jobbik én megtalálása Isteni Közbeavatkozással. És mindez az egy igaz szerelem megtalálásának igencsak szövevényes történetének közbeiktatásával.
A Save Me From Myself-hez hasonlóan itt is találunk egy lenyűgöző, színes fényképparkot 16 oldalon tálalva, ami esetünkben még meg van fejelve a vártnál jóval több (és valóban eddig soha sehol sem látott) fekete-fehér képpel a 274 oldalon keresztül, mindig az épp aktuális témához / időszakhoz kapcsolódóan.
