2008. szeptember 25.
Tracklist:
1. Tappaja Ja TapettuA Sotajumala név meglehetősen egzotikusan cseng mindaddig, míg le nem fordítjuk angolra: Wargod. Ennek fényében már akarva-akaratlanul valami tucat-produktumra számítana a gyanútlanul közelítő, amire a silány Haunted utánérzetű borító csak ráerősít; de aztán hamar kiderül, hogy túlzóak az aggályok, nem olyan vészes a helyzet.
A banda 1998-ban alakult, de a Teloitus még csak a második nagylemezük a 2004-es Death Metal Finland után (demót, kislemezt nem számítva), egyben az első találkozásunk. Finnekről lévén szó, a profizmus magától értetődő hangzás és hangszeres tudás terén egyaránt, de ebből még túlzott következtetéseket nem kell levonni. Annál érdemesebb a megemlítésre, hogy a nevükön kívül a számcímek és a dalszövegek is mind anyanyelven íródtak. Nem tudom, pontosan meddig terjed a patriotizmusuk, de minden szöveg a történelem háborúkkal telített szegmenseiben merül el, ehhez pedig természetesen kellően zord aláfestés dukál, ami más nem is lehet, mint death metal.
A Sotajumala olyan hatások nyomán játssza a stílust, mint a Cannibal Corpse (hallgassuk csak meg az Arkku Vailla Vainajaa elejét), a Morbid Angel ((a Kuolinjulistus például) vagy épp a Vomitory. Szigorú és vérbő riffek adják a zenéjük gerincét (a gitárorientáltság az egész lemezre jellemző), a hangsúly pedig a dalírásra van helyezve. Jobbára az erőteljes, masszív középtempók uralkodnak a számaikban (tudjátok, mikor a lábdob azért dübörög végig), ha néha blastbeatig gyorsul az iram, akkor is csak olyan szolid Cannibal Corpse-osan történik. Temérdek fiatal pályatársukkal szemben Mynni Luukkainenék nem erőlködnek görcsösen, hogy a lehető leggyorsabbak vagy legtechnikásabbak legyenek, így hónalj- és számítás- helyett inkább fegyverolaj és identitástudat-szagú ez a masszív harci gépezet. Emiatt szimpatikusabbak egy fokkal a metal színteret ma elborító, puszta teljesítményhalmozás jegyében harácsoló törtetőknél, mert bár finnül elhörgött szövegeket hallgatni kétségtelenül kuriózum a magyar fülnek, de azért annyira nem, hogy az önmagában elég legyen a hosszabb távú figyelemre. Akadnak ötletes és technikás váltások, hodályméretű durvulások is az arzenálban, sőt, a gitárszólóik is jól illenek a zenébe, bár messze nem olyan félreismerhetetlenek, mint a Morbid Angelben, s nem is igazán kiemelkedők, pusztán ott vannak, ahol épp kell, mint egy jó tartalékos katona. A dalok amúgy kicsit összefolynak, a ráspolyos, kemény hangzás mellett is egyívásúnak tűnhetnek, bár mindben igyekeznek elhelyezni említésre érdemes momentumokat (az Oikeutus jó példa erre), jól megírt riffeket, s külön-külön bármelyik megállja a helyét, egyvégtében hallgatva a változatos hörgés ellenére mégis összefolyik a lemez.
Azoknak a figyelmébe ajánlanám a Teloitus-t, akik nem csak a stílus kiemelkedő egyéniségei után érdeklődnek, hanem egy hatásait jól hasznosító, megbízható bandát is értékelni tudnak; nekik szerezhet kellemes perceket a korong.
7,5 / 10