2013. március 17.
Tracklist:
01. Portland
02. The Augmentor Pt. I.
03. The Augmentor Pt. II.
04. The Augmentor Pt. III.
05. Far Away Waters
06. Cis-lunar
07. They Have Landed
08. Iakhlu
09. Er'Perrehnne
10. Volcanoes Emit Fire
Műfaj: progresszív metal
Támpont: Pelican, The HAARP Machine
Hossz: 39:03
Megjelenés: 2013. március 1.
Kiadó: szerzői kiadás
Webcím: Ugrás a weboldalra
Úgy tűnik, hogy amennyiben egy zenekar instrumentális metalt akar játszani, akkor két rendkívül csábító utat kínál fel az élet (vagyis az internet): az egyik az, hogy játsszon poszt-rockot metálos hangzással, elvégre csupán néhány év telt el a vagy poszt-metalnak, vagy pedig atmoszférikus sludge metalnak (grr) hívott stílus aranykorszaka óta (amit épp most foglaltunk össze kétrészes cikkünkben). A másik kínálkozó opció egy „tech-metal” banda, de ahogy az előzőnél ott van annak a lehetősége, hogy a Neurosis/Isis/Cult of Luna/Rosetta álomnégyes ének nélkül újracsomagolt és lebutított változata lesz a végeredmény, úgy egy ilyen technikaközpontú hangzás is gyakran fut ki üres tudásfitogtatásban, és akkor a Meshuggah-iskola gyermekbetegségeiről nem is szóltunk. A salgótarjáni Corrodal azonban látott ezen a kettőn kívül más utat is.
Egy olyan utat, ami igazából a fenti első – legalábbis papíron. Ha nagyon körül akarnánk írni a zenéjüket, akkor instrumentális progresszív metal poszt-rock felhangokkal és hangulatépítő betétekkel, nagyjából olyan, mint amilyet a Pelican játszott, de azért mégsem, hiszen nincs elmetalosított poszt-rock íze a dolognak, heterogénebb a kép. 2009-ben mutatkoztak be egy Xei című nagylemezzel, a négy év pedig hallható fejlődést hozott a csapat zenéjében: az Égi eszterga c. tudományos-fantasztikus regény köré épülő album sokkal hatásosabban és természetesebben irányítja a hallgató figyelmét, mint elődje, miközben megtartotta annak barátságos játékidejét. Már a Xei is egy remek album volt, de a hiperigényes külsővel bíró (a gratuláció Görgey Gabriellát illeti) Lathe of Heavenön sokkal érdekesebbek lettek a lágyabb részek (az Augmentor harmadik része, a Far Away Waters és a Cis-lunar gyakorlatilag hét percen át teljesen hanyagolja a metalt, mégsem unalmasak egy pillanatra sem) és az 1980-ban készült filmadaptációból bevágott részek is ügyesen vannak elhelyezve. Amikor pedig kitörnek, és megérkeznek a progmetálos gitártémák, akkor is egy olyan mértéktartás van bennük, ami instrumentális albumok kapcsán ritkán tapasztalt fülhegyezésre készteti a hallgatót. Ennek kulcstényezője a Kovács Viktor és Soltész Gergely által hozott háromdés (darbuka, didzseridu, dzsembé) törzsi élmény, amit előszeretettel használnak mind kirobbanási alapnak, mind pedig elfojtásnak a rifftömegek mellé. A legtöbb zenekar, ha egy ilyen kiváló receptet kitalál, nem tudja megállni, hogy ne hozzon ki belőle másfélórás album-monstrumokat, netán duplalemezeket, de a Corrodal kiváló arányérzéke nem csak abban nyilvánul meg, hogy milyen kiválóan ellensúlyozzák az egyébként kiváló, metalos odalépéseiket, hanem abban is, hogy 40 perc alatt tudják tartani magukat. Így nem merül ki a hallgató, nem várja a végét, hanem újrapörgeti a lemezt, és még jobban megkedveli a remek dalokat. Követendő példa, remélni tudom csak, hogy felfigyel rájuk mondjuk a Pelagic, de legalább az itthoni proggie közönség. 9/10
