Far-Less – Everyone Is Out To Get Us

A virginiai Far-Less két kezdeti demó után eddig egy nagylemezzel (Broken Hearts Unite, 2003) és egy EP-vel (Turn To The Bright, 2004) vetette észre magát. Előbbi egy Swift-hatású (nem véletlenül, rengeteget turnéztak együtt), modern metal/poszt-hardcore keverék bandát mutatott; kellemes lemez volt, de igazából csak előrevetítette, hogy mire is lehet majd képes a banda. A keresztény zenék fellegvára, a Tooth & Nail is felfigyelt rájuk, majd 2004-ben le is szerződtették őket, aztán hamarosan ki is jött a kiváló 2004-es EP-jük, ami már egy kevésbé modern metalos, inkább egyénibb poszt-hardcore lemez volt. Nem véletlenül várták tehát sokan a banda második nagylemezét.

A Far-Less eddig sem volt túl könnyen bekategorizálható zenekar, de ez a lemez végképp nem az. Alapvetően talán progresszív poszt-hardcore-nak lehetne mondani, de annyi hatás van, hogy lehetetlen őket akármilyen skatulyába belekényszeríteni. Metalcore hatás viszont semmi nincs, és emo-jellegű dolgokat is legfeljebb nagyítóval lehet felfedezni, tehát abszolút nem trendi a lemez stílusa. Vannak itt feszes gitár- és dobtémák, modern hardcore-os részek, elszállós, space-es témák, és ami a legfontosabb, kiváló dallamok és dalok, mindez úgy, hogy a dalszerkezetek jóval bonyolultabbak a megszokottnál. Szinte elképesztő, mennyi apróságot, finomságot csempésztek a dalokba, nagyon sokadik hallgatásra is képes újat mondani. Mindemellett nagyon fogós az album, beleragadnak a dallamok az ember fejébe. A hangszeresek játéka is lenyűgöző, külön figyelmet érdemel a kiváló basszusjáték. Természetesen énekileg igen vátozatos a lemez: nagyrészt dallamos éneket hallhatunk, de vannak hardcore-os üvöltések is (több bandatagtól is). Valóban nagyon egyedi lemezzel van dolgunk, párhuzamként talán a kiadótárs He Is Legend ugorhat be, bár a Far-Less nem annyira eklektikus. Talán még meg lehet említeni a Glassjaw Worship And Tribute lemezét, mint zeneileg viszonylag közeli rokont.

A középtempós, kemény You Knew What This Was című számmal indul a lemez, majd a gyorsabb, technikás dobokkal operáló, igen fogós Dialogue Supervisor jön, ami finoman vezet át a Jumping The Shark-ba. A szám rövidsége ellenére összetett felépítésű: nyugisan indul, ami üvöltéssel tarkított részekkel van megszakítva, majd a végén amúgy nem nagyon előforduló HC-s kiállás van. Kiváló! A négyes It Gets Complicated emlékeztet leginkább a banda korábbi munkáira, emellett azonnal ható sláger, a lemez egyik legfogósabb száma. Ezután jönnek azonban az igazi finomságok. Az 1000 pontos című Garage Band Degree (Everyone Else Is Doing It, Why Aren’t You?) elszállósabb dal, a vége felé jó kis tempóváltással. Eszméletlen dallamokat raktak ebbe a számba is. Az átvezető Walk Between the Raindrops effektezett zongorával operál, iszonyú hangulatos, majd a hetes I Looked at the Trap, Ray szinte bulldózerként hat a progresszív hardcore zúzásával. Énekdallamok csak a dal közepe után érkeznek, addig az üvöltés egész arzenálját élvezhetjük a kiváló, megcsavart riffekre és dobtémákra. Az ismét kiváló basszustémákat tartalmazó nyugisabb rész után ismét keményen zárul a szám. Azt kell mondjam, ilyen dalt kevesen tudnak írni. A nyolcas Too Pretty (To Be a Zombie) nagyon megtekert ritmusra érkezik, ami a refrénre aztán hagyományosabbá válik. Külön „bukét” ad a számnak az egyik gitáros által hozott magas, effektezett, kissé space-es téma. A szintén király című Roswell That Ends Well a lemez legfurább száma: nagyon érdekes, kissé játékos, talán funky-s beütése van. Nagyon fogós. A címadó Everyone Is Out To Get Us modern metalos riffel indul, majd a verzékben enyhe Radiohead-hatásokat lehet felfedezni, a refrénje pedig a négyes számhoz hasonlóan itt is az előző lemezekre emlékeztet. Az utolsó Semper nagyon nyugisan, gépi effektekkel megspékelve zárja az albumot, természetesen kiválóan, az ezután következő rövidke bónusz szám meg legfeljebb poénnak jó.

Véleményem szerint 2006 eddig magasan legjobb lemezét készítette el a Far-Less. Az egyetlen dolog, amibe bele lehet kötni, az a gyenge booklet, amiből a dalszövegeket (amik egyébként elég betegek és elvontak, nehéz belőlük rájönni, hogy keresztény bandáról van szó) szinte lehetetlen kiolvasni. Aki szeretne egy igazán előremutató, friss, de mégis nagyon fogós, dallamos lemezt hallani, az sürgősen szerezze be a korongot. Aki ismeri/szereti a Tooth & Nail/Solid State kiadványit, az tudja, hogy tőlük minőséget lehet elvárni. Ez a lemez viszont még onnan is kiemelkedik; le a kalappal a banda előtt.

Értékelés: 10/10

Korábbi lemezek:
Broken Hearts Unite (2003): 8,5/10
Turn To The Bright EP (2004): 9/10