2012. július 19.
Tracklist:
1. May These Noises Startle You In Your Sleep
2. Hell Above
3. A Match Into Water
4. King For A Day (km. Kellin Quinn a Sleeping with Sirens-ből)
5. Bulls In The Bronx
6. Props & Mayhem
7. Tangled In The Great Escape (km. Jason Butler a Letlive-ből)
8. I’m Low On Gas And You Need A Jacket
9. The First Punch
10. One Hundred Sleepless Nights
11. Stained Glass Eyes And Colorful Tears
12. Hold On Till May (km. Lindsey Stamey az Oh No Fiascoból)
A Pierce the Veil egy olyan zenekar, akiket sohasem fognak az Equal Vision Records neve mögé, mint a kiadó büszkeségét odaírni, ám akármennyire lehet irtózni attól, ahogy kinéznek, távol állnak attól, hogy a 2000-es évek második felének rosszabb „scene” bandái közé tartozzanak. Viszonylag ártalmatlan, nyávogós, ugyanakkor slágeres emocore-ral futottak fel az első lemezük kapcsán, ráadásul sikerült kitűnniük a műfajból azzal, hogy a Dance Gavin Dance-hez és a Chiodos-hoz hasonlóan a gitártémáikban jó adag hozzáadott ötlet is volt, Vic Fuentes énekes pedig (Jonny) Craighez és Owens-hez hasonlóan tudta csinálni a színházat a mikrofon mögött (végül ők hárman egymásra is találtak az Isles & Glaciers formációban), a hangja pedig nem volt olyan sokkoló Anthony Green, vagy Claudio Sanchez után.
A Pierce the Veilnek ezután egy dolga volt, méghozzá az, hogy ne változzanak. A konkurenciájuk egyre meredekebb lejtőkre tévedt, és 2010-re már az is elég lett volna nekik az üdvösséghez, ha továbbra is kihagyják a stílusban túlhasznált metalcore-t a dalaikból – az, hogy a Selfish Machines-on is voltak extrább váltások és témák, már szinte ajándék volt. Az alapos hallgató azonban észrevehette, hogy második albumán a PtV már nagyon szeretett volna kitörni a fent említett kollégák árnyékából (ráadásul néhány új versenytárs is megjelent a Tides of Man, Closure in Moscow, stb. személyében), így még nagyobb slágerek, és még inkább a kirakatba tett „kísérleti/progresszív” rocktémák kerültek a lemezre, amivel némileg át is estek a ló túloldalára, de így is töretlenül nőtt a népszerűségük. Tavaly aztán átigazoltak a közönségüket jobban megszólító Fearless-hez, és nekiálltak a Collide with the Sky-nak. Mivel a kvartett nagyon okosan játszotta ki a megfelelő lapjait a megfelelő időpontban, így 2012-ben nincsenek rászorulva arra, hogy beálljanak valamelyik trend mögé, sőt, pont az az elvárás velük szemben, hogy maradjanok nagyrészt olyanok, mint amilyenek voltak – ezt ők is érezték, így markáns stílusváltást kár is várni az új albumtól. Mégsem készült el azonban egy új Selfish Machines, ugyanis ha mértékkel is, de megpróbálták aktualizálni a hangzásukat, így némileg „hagyományosabb” (értsd: klisésebb) dallamokat kapunk, mérsékeltebb popzenei könnyedséget, és több durvább részt. Ez a lépés valószínűleg jól fog elsülni hosszú távon, mivel egész biztosan kevesebben vannak azok, akik ragaszkodnak a PtV korábbi hangzásához, és többen, akik slágereket akarnak, sok Fuentes énektémát, és nincs semmi gondjuk, ha közben a ’Veil elkezd hasonlítani a többi kedvenc bandájukhoz. Így aztán lehet az albumban kedvelni azt, hogy nem olyan, mint a jelenlegi „scene” felhozatal, ugyanakkor lehet ingatni is a fejünket, hogy egy Pierce the Veil lemezen még akkor sem szeretnénk Kellin Quinneket és modern kliséket hallani, ha nem tőlük várjuk a színtér megváltását. Az összkép persze valamennyire pozitív, hiszen ha nem is volt soha eredeti, amit játszottak, és ráadásul most az is a klisék felé mozdult, a mezőnyből ki tudnak emelkedni, vannak fogós számok, jól sül el Jason Butler (Letlive) vendégszereplése, ezek pedig ellensúlyozzák a rossz dalokat (Props & Mayhem, stb.) és a fentebb említetteket.
6/10
