See You Next Tuesday – Parasite

Drew Slavik gitáros-dalszerző szerint egyetlen riffet sem ismételnek meg az albumon (azér’ ez nem igaz teljesen), és ez a tapasztaltabb zenehallgatóban kialakítja a megfelelő attitűdöt a zenéjükkel szemben. Tehát, itt ne várj hagyományos „zenei” értékeket, dallamokat, viszont, ha épp lezúznád az agyad őrjöngve, vagy kompenzálni akarod a mindennapos stresszt, akkor próbálkozhatsz. Ez a fajta zenei stílus eléggé előtérbe került az USA-ban, egyre-másra kapnak nagyobb rivaldafényt a bandák (Arsonist Get All The Girls, Trap Them, Daughters!, Psyopus, csak hogy néhányat említsek), s valahol közéjük illeszthető a See You Next Tuesday is. Itt is megvan, és villog is a technikai tudás, az összetett ritmusok, az őrület, üvegcserépként karcoló félhangok, a beteg szövegek, és ezek fonódnak össze egy zajos, horzsoló tömbbé, mely szétlapít s földbe döngöl. Túlragozni a dolgot nemigen lehet, mert mit is tudnék az ilyen, őrült tekerésekből, gitárnyúzásból, megfoghatatlan riff-örvényekből építkező, szétütött ritmusú, alig kétperces szakaszokra osztott darálásról – melyet a vokalista Fox üvegszilánkokat nyelt torkából kipréselt agonizáló sikolyokkal, és bevérzett gyomra minden szennyes, beteg tartalmát világra okádó hörgésével tesz teljessé – elmondani, azon kívül, hogy őrült tekerésekből, gitárnyúzásból, megfoghatatlan riff-örvényekből építkezik, s szétütött ritmusban darál? Néhol felezett ütemváltásokkal is operálnak, a dobos a ritmuson kívüli helyekre is üt, vannak finom doomos belassulások elkeseredett, világvége hangulatot hozó rikácsolással ellátva, vészterhes hangulattal (Paraphilia), aztán zajos idegbeteg grind; és mondjuk a The Red Chord, esetleg a Psyopus, a Harlots, Premonitions Of War vagy a Devourment, és efféle zenekarok rajongói próbálkozhatnak vele. A dömpingből még nem tűnnek ki érzésem szerint, hiányzik még belőlük az a képesség, hogy igazi dallá kovácsolják az örvénylést és a technikás agymenést, de ha a veszett, de technikás zúzást önmagában értéknek tekinthetjük, akkor van mit mondaniuk. Koncerten tuti megnézném őket, de ez nem az a zene, amit otthon mindennap meg lehetne hallgatni, mivel olyan tartalmat nem vittek bele ebbe a mindössze 18 (!) percbe a skacok. S ezen még a szövegeik („Drágám, sosem sexeltem, ha nem volt alkalmas”, „mielőtt meghalok, meg akarom magam izélni egy hallal”, „hogy élj túl egy erkölcstelen f*szcsatát”, stb. ) sem tudnak fordítani. A nagy kérdés, hogy milyen irányba lépnek tovább, a zenészi kvalitások megvannak, a tudás is, de hogy emlékezetesebbé, tartalmasabbá tudják-e formálni a brutalitást, majd kiderül. De addig lehet zúzni erre az alig 18 percre, mert egyébként tényleg jól tolják.